Békéscsaba is elismerte Bojczán István öt évtizedes munkáját

– Hogyan élte meg ezeket az elismeréseket?

– Nagyon jó érzés, ha elismerik az ember munkáját, törekvéseit. A békéscsabai kitüntetés nagy meglepetés volt számomra. Véleményem szerint a város egy nagyon is élhető hely, szeretem a helyet, az itteni embereket, szeretek itt élni. Külön jólesett, hogy ez az általam szeretett város is elismerte a munkámat. A legmeghatározóbb azonban az érdemkereszt átadása volt. Illetve inkább az itthoni köszöntés, ami a felújított katolikus templomban volt. Életem eddigi legszebb élményeként gondolok vissza arra, amikor engem az egykori dombiratosi gyereket köszöntötték az egyházak képviselői, a közéleti szereplők és a közönség.

– Milyen érdekességet emelne ki az eltelt évtizedekből?

– Rengeteg van, nehéz lenne kiemelni egyet, de érdekesség például, hogy a hetvenes években a Jókai színház volt az első, ahol mesedarabokat is játszottak, évente kettőt. Ezt pedig a magyar televízió felvette. Sőt, nemcsak felvette, hanem tévéjátékot is készített a darabokból. Ez már magában nagy dolog volt, de nekünk, itt dolgozóknak még az is naggyá tette az együttműködést, hogy vidékiként a magyar tévé nagy rendezőivel dolgozhattunk együtt. Akkoriban négy-öt kocsival jöttek ki a tévétől a munkához, ma már ehhez jó, ha két kamera kellene, amit akár a vállukon is elcipelnek az emberek. Ezek a mai eszközök már jóval kisebbek a korábbiaknál, és a tudásuk is sokszorosa a hetvenes évek kameráinak.

– Talán kevesen tudják, hogy mi a feladata egy színpadmesternek. Elmondaná?

– Felelősségteljes munka a miénk, a színpad ugyanis veszélyes üzem. Elég egy apró figyelmetlenség, például nem húzunk meg jól egy csavart, és máris kész a baj. E mellett sok olyan hétköznapi dolgot nem lehet megtenni, ami egyébként evidens, ilyen például, hogy nem megyünk függő teher alá. A színpadon vagy épp a körül ez viszont nem kivitelezhető, hisz függesztett súlyok, díszletek alatt járunk. Nem kevés teher ez az ember lelkének is. A vidéki kitelepülések még több feladattal, odafigyeléssel, felelősséggel járnak, idegen helyen kell felépíteni egy komplett, biztonságos színpadot. Szóval nem egyszerű, igen kemény, stresszes életük van a színpadmestereknek.

– Ötven esztendő nagy idő. Mégis meddig lehet ezt a munkát csinálni?

– Ameddig jólesik, és jól érzem magam benne. Jelenleg pedig akkor vagyok elememben, ha dolgozom. Az orvos is azt tanácsolta, hogy nyugodtan dolgozzak, bírom még, csak vegyek vissza a tempóból. Ezt pedig betartom, így vidékre már nem járok a színházzal, és nagyobb előadásokat sem csinálok. A kisebb rendezvényekben, estekben viszont továbbra is benne vagyok. E mellett épp most a Szlovák Tájházban szervezek egy világháborús kiállítást, és szeretném egy régi gondolatomat is valóra váltani. Tervezem, hogy létrehozok egy békéscsabai beszélgetőkört, ahol adott időszakonként helyiek beszélgetnének a városról, szabadon, kötöttségek nélkül. Jelenleg azt tervezgetem, hogy miként és hogyan lehetne ezt az ötletet megvalósítani.

Névjegy

Bojczán István 1954. augusztus 4-én született Battonyán. 1971-ben végzett a 305. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben, 1983-ban képesítést szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola felsőfokú színházi műszaki tanfolyamán, színpadtechnika szakon, majd pályája során később is számos szakmai tanfolyamon fejlesztette tovább tudását. Jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház műszakicsoport-vezetője.