A nehézségek ellenére is kitartottak a csabaiak

Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke elmondta, idén ünneplik megalakulásuk 35. évfordulóját, ezért hívták életre a négy előadásból, két helytörténeti sétából, egy buszos kirándulásból és egy decemberi döntőből álló programsorozatukat. Keretein belül az egyesületet és Békéscsabát szeretnék bemutatni, a résztvevők pedig egy-egy kérdéssort is kapnak az eseményeken az adott témával kapcsolatban, melyekre e-mail-ben küldhetik el a megoldásokat.

Az előadó beszámolóját az I. világháborút követő eseményekkel kezdte. Megtudtuk, bár Csabán 1918-ig nem dördültek lövések, a csata, majd a vereség következményeit az itt élők is elszenvedték, a trianoni békeszerződés után pedig még azt is, hogy az ország közepéről annak szélére kerültek. Hozzátette, így azok a kapcsolatok, amik például Nagyváraddal, Araddal vagy Nagyszalontával léteztek, mind megszűntek és újakat kellett építeni.

Mindezt persze nehezítette a román hadsereg megszállása, amely már 19' áprilisa óta tartott és fosztogatással, rablással, túszok szedésével, erőszakos cselekedetekkel járt. Az iskolákban hadikórházakat alakítottak ki, az egykori Békési úti Selyem fonoda gépezetét pedig Lugosra szállították, ahol hagyták tönkremenni.

A felmentő magyar hadsereg 1920 márciusában érkezett meg Kondoros irányából, majd áprilisban a Nemzeti Hadsereg is ide látogatott Horty Miklós vezetésével, amit nagy ünnepléssel fogadtak. Ekkor kezdődött Csabán az új élet, ami eleinte az ország szétszakítását ellenző tiltakozó nagygyűlésektől volt hangos, majd a menekültáradat lepte el. A városba mintegy 143 olyan magyar érkezett, akinek lakhelye az elcsatolt településeken volt, de nem akarta román földön folytatni életét. Közülük sokan vagonokban éltek addig, amíg új otthont teremtettek, amiben Békéscsaba nagy segítségükre volt.

Zajlott az élet a nehéz időkben is

Ugrai Gábor elmondta, bár a csabai lakosok életét megkeserítette a háborús vereség és a békeszerződés következményei, a városban mégis igyekeztek fenntartani a társadalmi és kulturális életet. Az emberek sportoltak és a focimeccseken nem volt meglepő a 4000 fős nézőszám. Moziba is jártak, az újságban hirdetéseket adtak fel és cirkusz is jött a megyeszékhelyre.

Mindezt úgy, hogy az utcákon nem volt közvilágítás, a havat nem takarították az utakról, a rendőrségnek pedig nem volt fája, amivel fűthetett volna. A határvonalat – amit végül a vasútvonal alapján húztak meg úgy, hogy a Nagyszalontai Romániáé legyen – titkolták előlük, így nem tudták, mely rokonukat látogathatták és ki az, akit hosszú időre elszakítottak tőlük.