Piromán boszorkánytól, ijesztgető paptól is rettegtek a megyében

Nem csak horrorfilmeseknek lehet kiváló csemege Krupa András 1981-ben, Békéscsabán megjelent írása, az Újkígyósi mondák és igaz történetek című könyv. A szerző egy olyan gyűjtést kínál az olvasónak, mely az 1970-es években felvett beszélgetéseket tartalmaz. Krupa partnerei olyan megyei lakosok voltak, akik az igaz történetek mellett boszorkányok, lidércek, szellemek sztorijaival bizonyították a magyar, illetve a megyei folklór sokszínűségét.

Baba a temetőben, visszatérnek a halottak

A visszaemlékezésekből is rögtön kiderül, hogy az 1800-1900-as években is különös kapcsolatban álltak a megyeiek a halottakkal, az istenfélő emberekből a halál misztikuma tiszteletet, illetve félelmet váltott ki. Intő jelként tartották számon például, hogy ha a háznál a kutya az épület tövében, a virágágyások között gödröket ás. Volt, aki rögtön el is verte az ebet ilyenkor, mivel az ásás azt jelentette, hogy valaki meg fog halni az ott lakók közül.

Előfordult, hogy a lakosok sírásra lettek figyelmesek. A hang a helyi temetőből jött, egy elhunyt kisbabáé lehetett. Hosszú tanakodás után rájöttek, hogy a baba azért sír, mert születésekor a szokástól eltérően a keresztanyja nem vitt neki ajándékba kelengyét. A ruhaneműt később elásták a sírba, és a hangos zokogás abbamaradt.

De az elhunyt gyermekek másképpen is megjelentek, az egyik hiedelem szerint egy halott gyermek nevét nem szabad az új családtagnak adni, mert visszajön érte, és kísértéssel követeli vissza a nevét.

Lámpások, szellemek és a találékony horrorpap

Újkígyós dohánytermesztő településként híresült el, rengeteg lakos dolgozott földeken, a határban, majorságokban, sokszor az esti órákban. A legtöbb helyi kísértethistória is ezekhez kapcsolatos, leginkább a hazafelé úton botlottak a dolgozók szellemekbe. Ám az ezekről szóló történetek mögött többnyire unatkozó, vicces kedvükben lévő fiatalok állnak, akik lepedőbe öltözve, lámpával ijesztgettek.

– És akkor ugye, akik hát mit tudom én, jobban, akik egyedül mentek, azokat bántotta a lámpás. Annyira erőtlen lett az illető attól a lámpástól, hogy mindig kísérte, hogy már félelmibe nem bírt menni. Hát valaki felöltözött biztos fehér lepedőbe. Úgy féltünk, hogy borzasztó, a kísértettől – olvasható a beszámolóban.

A folklór szerint egyébként egy ilyen helyzetben a Minden jótét lélek az Urat dícséri felszólításra a kísértet eltűnik.

Volt olyan is, aki az emberek félelmét saját javára fordította. Az egyik történet szerint a faluban egy időben kevés volt a halott, és így a helyi papnak is kevesebb lett a munkája, nem volt kit temetni.

- Hát fölöltözött halálnak az öreg pap. Oszt akkór mikor mönt valaki körösztül a temetőbe: – Buu! Buu! Buu! Buu! – röpködött a fehér lepedővel. Hát holtan esett össze! Másnap vót kit temetni! – szól így a monda, mely a pap áthelyezésével zárul.

Piromániás boszorkány, lidércnyomások

Az egyik interjúalany beszámol több érdekes, békési tűzesetről. Az akkori községben ugyanis minden délben kigyulladt egy épület, vagy egy szalmakazal. A falun általános pánik lett úrrá, minden délben harang szólt, jelezte a tüzet is, a helyiek között elindult a szóbeszéd, hogy boszorkányról lehet szó. Végül egy piromániás lányra akadtak a rendőrök, akit rögtön kórházba küldtek, és a tűzesetek abba is maradtak.

Számos boszorkány jelenik meg a történetekben, sokszor alakváltásról számolnak be az interjúalanyok. Legtöbbször macska formájában jelentek meg, de előfordult férfiboszorkány is, aki ló képében jelent meg egy háznál. Az ott lakók befogták, megpatkolták, majd elengedték. Másnap orvosok jelentek meg egy férfinál, mind a négy végtagjáról patkót kellett leszedniük.

Közös pontként többen is beszámolnak a lidércnyomásról. Gyerekek, felnőttek egyaránt állították, hogy arra ébredtek az éjszaka közepén, hogy valami nyomja őket, mintha ülnének a mellkasukon. – És majd egyik éjszaka nem bír megfordulni. Hanyatt fekszik, nem bír megfordulni. Kezit nem bírja mozgatni. Hát nyomja valami, nyomja valami, de nem bírt megmozdulni – olvasható a gyűjteményben.

– Valaki azt a tanácsot adta nekik, hogy menjenek be Békécssabára, ott egy bizonyos utcába lakik egy fiatalember, aki erre tud gyógyszert. El is mentek hozzá, és ez a fiatalember azt a tanácsot adta, hogy egy gyatyamadzagot kössenek ki az ágyba, hogy hosszába, a lepedő alatt. Erre rá kellett feküdni, és nem tudom, milyen gyógyfüveket pedig a párna alá kell tenni, és azon aludni. Utána ez a boszorkányság meg fog szünni – emlékezik vissza az egyik elbeszélő.

Krupa András jegyzetében fel is tünteti, hogy az alvó ember megnyomása a boszorkányok egyik legismertebb foglalatossága. Gatyamadzaggal lekötött ajtó, szenteltvíz, keresztbe tett seprű, valamint fokhagyma hatásos ellenük. Egyébként hasonlóan kedveskedik az alvó emberekkel a szláv mitológiában elterjedt Baba Yaga, aki hazánkban leginkább a vasorrú bábaként terjedt el.

Javasasszony tanácsa szerelmi bánatra

A párkapcsolati gyász egy különös formáját tanácsolta állítólag az ötvenes években egy javasasszony egy román származású fiatalembernek. A férfi nem túl jó kapcsolatot ápolt feleségével, akivel úgy döntöttek, hogy megszakítják közös életüket. A monda szerint a feleség elkötözésekor rontást tett exférjére, aki attól nem tudta felejteni korábbi párját, sóvárgott utána.

A javasasszony tanácsa ilyen estekre: menjünk ki a legelőre, keressünk disznó-, vagy marhatrágyát és abból egy jó nagy adagot tegyünk a párnánkba. Ettől elmúlik kívánás. A férfi esetében állítólag elmúlt.