A csabai költő szerint egy pillanat szülheti a verset

– Legújabb kötete Magaddá rendeződni címmel jelent meg. Már a cím is gondolkodóba ejtett. Miért éppen ezt választotta?

– Ez a szókapcsolat egy, a kötetben megjelent, számomra fontos vers zárósorából származik. A vers az Inferno címet viseli, utalva Dante Poklára az Isteni színjátékból, s egyúttal kicsit „az emberélet útjának felére” is. Úgy gondoltam, hogy valahol itt kell keresgélni a kötetcímet, hiszen – jó esetben – a most megjelent szövegek is körülbelül az élet delén íródtak. Izgalmas időszak ez, bár csak újabban vetül rá némi fény: ilyenkor válnak egyértelművé emberi körvonalaink; talán elmondhatjuk, hogy azzá lettünk, amivé lehettünk. Miközben, persze, számos kisebb és nagyobb kérdéssel, problémával küzd ilyenkor az ember. Ezeknek egy része is megjelenik a versekben.

– Ezúttal milyen témákat érint verseiben?

– Általában nehezen tudok válaszolni erre a kérdésre, de ezúttal a szerkesztőm, Elek Tibor, a segítségemre sietett azzal, hogy ciklusokra osztotta az elmúlt hét-nyolc év versanyagát. Mégpedig öt gondolat köré: Születések, Parancsolatok, Örökségek, Adatmentések, Tüskék. Ha tematikailag nézzük, az első versfüzér az új dolgok létrejöttét, kibontakozását követi, a ­második a mózesi Tízparancsolatot verseli meg, a harmadik szellemi örökségeket vesz számba, a negyedik alkalmi verseket gyűjt egybe, az utolsó pedig azokat a „tüskéket” leltározza fel, amelyek, természetükből adódóan, kicsiknek tűnnek, de erőteljes nyomot hagynak maguk után. Általánosabban: szó van itt azokról a kérdő- és felkiáltójelekről, amelyekkel az ember találkozhat, istenhitről, szerelemről, szórványról, olvasmányokról, történelemről, utazásról, csalódásról, elakadásról – mindenről egy kicsit kívülről is.

– A kötetben a Parancsolatok ciklus is helyet kapott. Mesélne erről?

– Ezek a versek a legnagyobb figyelmet kapták eddig a teljes versanyagból, valószínűleg azért, mert külön kötetben is megjelenhettek 2018-ban, sőt, ugyanabban az évben második kiadást is megért a könyv. Emellett Ferencz Zoltán csodálatos grafikákat készített az egyes parancsolatokhoz, illetve Orbán Ferenc és az Evilági együttes megzenésítette a verseket. Rendkívül hálás vagyok, hogy még a világjárvány előtt számos helyre eljutottunk a produkcióval. Ami a verseket illeti, igyekeztem valódi történeteken átszűrni a parancsolatokat, és a mai olvasó számára frissíteni kicsit, hogy még élénkebb fényben érvényesülhessen az igazságuk.

– Hosszú évek alatt állt össze legújabb kötete. Mennyire volt tudatos ez a „kihagyás”?

– Nálam megszokott az ilyen ütemezés: akkor beszélek, ha mondanivalóm van. Korábbi köteteim is eléggé nagy kihagyásokkal születtek, de nem bántam meg: egyúttal nagyobb várakozás is előzte meg őket. Egyedül a Parancsolatok volt kivétel, a már említett okok miatt, és emiatt most csupán két év telt el a két kötet között. Van azonban egy másik ok is: nem csak verseket írok. Korábban is elég sok kritikát és kulturális publicisztikát közöltem, az irodalomtörténeti doktori disszertációmból könyvet írtam, helyszíni tudósításokat, interjúkat készítek. Ezekbe is belevonódik az ember, akarva-akaratlanul, még ha nem is olyan mértékben, mint egy vers esetében.

– Hogyan születnek meg az egyes versek? Hogyan képzeljük el azt az alkotói folyamatot, ahogy a gondolatok sorokká, majd versekké rendeződnek?

– Kétféleképpen történik. Vannak sorok, amelyek megmaradnak, növekednek, megmakacsolják magukat, mindaddig, amíg egy adott ponton verssé alakulnak. Ez az egyik mód. A másik az, hogy egyetlen pillanat, alkalom szüli meg a verset; az valóban titokzatos, számomra is megfejthetetlen folyamat. Az ilyen vers néha egészen rövid idő alatt íródik, és gyakran még napokkal később is mond újat a számomra.