Csabán járt a harsonaművész

– Annak idején választania „kellett” a foci és a zene között. Mindkét pálya nagy lehetőségekkel kecsegtette.

– Valóban volt egy komoly ütközési pont, egészen konkrétan az előszobánkban „szólalkozott össze” a két kedvenc tanárom. Fociban megyei döntőt játszottunk aznap, a zenekarral pedig egy búcsúszertartáson számítottak a jelenlétemre. Végül a pályára mentem, a későbbiekben viszont a harsonának lett meghatározóbb szerepe az életemben.

– Futballban is letette a névjegyét, edzőként is jeleskedett.

– Kiskorom óta rúgtam a bőrt csatárként. A kisebbik fiam a Honvédban focizott, amikor elvégeztem a Magyar Testnevelési Egyetem labdarúgó-szakedzői szakát, majd pár évvel később megszereztem az UEFA B licence szakedzői minősítését. Egy ideig a Vác másodedzőjeként is tevékenykedtem, később főként egyetemi csapatokat treníroztam, mert közben az Operában is helyt kellett állnom.

– Miért épp a harsona lett a hangszere?

– Szekszárdon kezdtem zenét tanulni. A kürtön játszó Véghelyi Miklós tanítóm művelt ember volt. A klasszikus zenétől az operán át a dzsesszig minden műfajban otthonosan mozgott, fantasztikusan hangszerelt. Ő választotta nekem a harsonát. A fúvós hangszerekhez szükséges a jó fizikum, emellett kellően dús az ajkam is, ami a trombitánál például nem mindig szerencsés. Eredményes tanár-diák kapcsolatunknak köszönhető talán, hogy halálakor az összes kottaanyagát rám hagyta.

– Nem csoda: a legfiatalabb elsőfúvós lett az Operában, később is sikereket halmozott.

– Bizonyára a sors és szerencse játéka is volt. Két éve már az Opera tagja voltam, amikor végeztem az akadémián. Negyven évig játszottam, és a zenekarában is évtizedekig. Amikor ’79-ben a Budapesti Rézfúvós Kvintettel megnyertük a párizsi Maurice André-versenyt, nagyot léptünk előre, és a teljes magyar fúvóstársadalmat ösztönöztük. Hosszú évekig csaknem minden nemzetközi versenyt magyar együttesek nyertek, mi tíz év alatt több mint húsz lemezt készítettünk. Volt olyan év, amikor nyolc hónapot turnéztunk külföldön. Aztán ’86-ban a Liszt-díjjal jelezték: komoly érték, amit csinálunk.

– A hangszerek története is közel áll a személyéhez.

– A PTE Művészeti Doktori Iskolájának törzstagjaként a hangszerek történetének tudományos vizsgálatával foglalkozom és irányítom a tanítványaim kutatásait a diplomamunkájukhoz. A rézfúvós zenének jelentős múltja van hazánkban, s még sok mindenre derülhet fény. Istállós-kőnél majd negyvenezer éves leletre bukkantak: egy medvecsontból készített háromlyukú furulyaféle került elő egy ásatásnál. Békásmegyeren csigakürtöt találtak, Dunapentelén római kori trombitákat. A fúvós hangszerek történetének gazdag anyagát gyűjtöttem össze, melyet rendszereztem és kiértékeltem. Eredményeimet rendszeresen megosztom szakmai fórumokon.

A művész családja is zenekedvelő, zeneművelő

Dr. Farkas István Péter 1950-ben született Szekszárdon. A pécsi főiskolán szerzett harsonatanári diplomát, majd 1973 és 1975 között a Zeneakadémia harsona- és kamarazene-tanári szakára járt, később doktorált. A Liszt Ferenc Zeneakadémia Centenáriumi Versenyének első díját 1975-ben nyerte meg, 1979-ben pedig a Budapest Rézfúvós Kvintett tagjaként első helyezést ért el az említett párizsi versenyen. Háromszor részesült Artisjus-díjban, 1984-ben a Magyar Rádió nívódíját vehette át. Munkásságát ’86-ban a Liszt Ferenc-díjjal, ’87-ben Bartók–Pásztory-díjjal ismerték el. Idén megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést. A Magyar Harsona Együttesben 1978-tól játszik, a Magyar Rézfúvós Kvintettben 1975 óta. Két osztrák és egy amerikai zenekarban is számítanak rá. Kisebbik fia trombitált, hét muzikális lány édesapja. Idősebbik fia harsonázott. Felesége brácsaművész.