Fórum

2022.01.11. 13:59

Hamarosan folytatódik a csabai piac fejlesztése

Elkészült a parkolóház, a jövőben a földszinti részen árusíthatnak azok, akik most a pavilonsoron és a nagybanin kínálják portékáikat, ugyanis azon a területen is indul a munka – hangzott el a kedden a parkolóházban tartott fórumon, amelyen több tucatnyi kereskedő vett részt.

Licska Balázs

Kozma János ismertette az árusokkal, hogy mire számíthatnak /Fotó: Bencsik Ádám/

– A térségi vásártér kialakítása, a békéscsabai piac fejlesztése az egyik legösszetettebb beruházás, amely a Modern Városok Program keretében valósul meg – ismertette dr. Sódar Anita, a városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője. A komplexitása miatt, illetve, hogy a piac működését, az árusok és a vevők életét a lehető legkevésbé akadályozza a fejlesztés, két ütemben valósul meg.

Sorolta: az első ütem keretében elkészült a nagybani piac, egy mintegy 9 ezer négyzetméteres terület a Kétegyházi úton, valamint a Szabó Dezső utcában, a gazdabolt szomszédságában a csaknem háromszáz személygépkocsi fogadására alkalmas, háromszintes – azaz a földszint mellett kétemeletes – parkolóház. A parkolóház esetében elindult a használatbavételi eljárás.

Ha a parkolóház esetében megérkezik a használatba vételi engedély, akkor indulhat a második ütem. Ez tartalmazza a pavilonsor bontását, majd újjáépítését, illetve a nagybani terület bontását, ahol egy 6 ezer négyzetméteres, félig nyitott, félig zárt, fedett csarnok épül. Emellett az egész terület megújul: a Szabó Dezső utcát újraaszfaltozzák, 93 parkolóhelyet építenek, az Illésházi utcában 12 parkolót alakítanak ki, továbbá például zebrákat szintén létesítenek.

Az előzetes tervek szerint január végén megérkezik a parkolóház használatba vételére az engedély. Ezt követően negyven nap áll rendelkezésre, hogy a pavilonsort és a nagybanit, mint munkaterületet átadják – ezt február közepén szeretnék megtenni –, a kivitelező 2023 első félévében végez a munkálatokkal. Az árusoknak tehát költözniük kell, a következő egy-másfél évben átmenetileg a parkolóház földszintjén kapnak helyet és lehetőséget arra, hogy kínálják portékáikat.

– Készült egy rajz, mindenkinek megvan a helye – mondta Kozma János, a piacot üzemeltető vagyonkezelő zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hatvan pavilont, továbbá faházakat építenek a parkolók területén, az utakat viszont szabadon kell hagyni. Kiemelte: húsz nap lesz a költözésre. Az engedély beszerzése miatt nem lehet túl korán, viszont a munkaterület átadása miatt túl későn sem. Mivel teherautó nem fér be, csak személyautóval és utánfutóval lehet hozni, vinni az árut.

Elmondta: biztonsági szabályok miatt várhatóan nem lehet majd parkolni a parkolóház első és második emeletén az átmeneti időszakban. Hangsúlyozta: zárt panelekkel három oldalról körbekerítik a parkolóházat, emellett 0-24 órás őrzést biztosítanak. A helyben maradt értékekre tehát igyekeznek figyelni, de az a biztos, hogy árusítás előtt hozzák, majd utána el is viszik a portékáikat a kereskedők.

Aláhúzta: próbálnak hasonló körülményeket biztosítani, mint ahol most is ténykednek az árusok – lesz elegendő hely is a működésükhöz –, és fajlagos bérleti díjat állapítanak meg. A pavilonokban lesz világítás, és ha szükséges, akkor áram is. Azok, akik most a pavilonsoron vannak, faházakban kapnak helyet, nekik biztosítanak áramot és vizet is, például, hogy lángost készítsenek.

Máshol nem tudnak helyet adni

– Máshol nem tudunk helyet biztosítani, csak a parkolóházban – mondta Kozma János az egyik árus felvetésére, hozzátéve, az utcán nem lehet árusítani, mivel a közlekedést biztosítani kell, illetve a terület jelentős része munkaterület lesz. Kiemelte: minden ésszerű megoldásra nyitottak.

– Hol lehet majd parkolni? Így nem volt értelme megépíteni a parkolóházat – fogalmazott egy másik kereskedő, mire a vezérigazgató jelezte, hogy volt. Hiszen itt kaphatnak ideiglenesen helyet az árusok, illetve a parkolóház a későbbiekben szolgálja majd a piacra érkezőket. Az egyeztetések során törekednek arra, hogy minél több területen lehessen parkolni.

– Túl kell élni ezt az egy évet – mondta egy harmadik árus, mire Kozma János is kiemelte, hogy ez így van, ez mindenki érdeke, és a beruházás végén a kereskedők egy teljesen megújult területre térhetnek vissza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában