Megálmodta, megalkotta a Munkácsy Vizuált a csabai Szives Márton – podcasttal

– Mit is takar az, hogy ütőhangszeres előadóművész? Hogyan ismerkedett meg a marimbával, amelyet eddig számtalanszor megszólaltatott, például a Munkácsy Mihály Múzeum kiállításainak megnyitóin?
– Mesélnék egy kis háttértörténetet. Hiszem azt, hogy a gyerekeknek szükséges átadni valamennyi kultúrát. Olyan, mint a sport, csak a sport a testet, míg a kultúra, a művészetek a szellemet tornáztatják meg. Nem kell, hogy mindenkiből művész legyen, aki kultúrával foglalkozik, de kétségtelenül hasznos. A szüleim is ezt vallották, csak én pont művészként is végeztem, két jelentős hatásnak köszönhetően. Az egyik az volt, amikor meghallottam a klarinét hangját, a másik pedig az, amikor a szüleim elvittek az Amadinda Ütőegyüttes koncertjére, ahol leesett az állam, ott ismerkedtem meg először az ütőhangszerekkel. Elkezdtem a klarinétot és az ütőhangszereket is, és mindkettőből sokat táplálkozok. Szeretném azt az élményt megosztani másokkal, átadni azt a rajongást, szeretetet a zene felé, amit akkor kaptam. A marimba lassan 120 éves, és bár kevés, mégis egyre több helyen képviselteti magát. Kuriózumként szeretném megosztani, de nem csak erre építem fel az imidzset, a koncertek hangulatát, tartalmát.

– Korábban Pro Arte Aranyérmet érdemelt ki, most pedig a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját. Mit jelentenek ezek az elismerések a pályafutásában?
– Középiskolás koromban elkezdtem kutatóként is hozzáállni az ütőhangszerekhez, amellett, hogy koncerteztem. Egyetemi szinten pedig megnyertem az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) művészeti vonalát, az OMDK-t, és azok, akik itt első helyezettek lesznek, jelentkezhetnek a hazai szakmai réteg krémjébe, a Pro Scientia, a Pro Arte Aranyéremre, és nagyon nagy meglepetésemre meg is kaptam. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja szintén egy hihetetlen kitüntetés, Olyan, mint egy doktori program. Ugyancsak a szakmai eredmények alapján válogatják ki azokat, akiknek bizalmat adnak. Ezzel pedig adnak egy magas színvonalú művészeti közeget, hogy tessék, dolgozz benne három évig, és szeretnénk látni a kimenetelét. Nálam ez azt jelenti, hogy lesznek koncertek, hogy együtt dolgozok zeneszerzőkkel, hogy új műveket hozunk létre, amelyeket aztán elemzek, és születik ez a kiadvány. Fontos, hogy azok is, akik esetleg bizonytalanok az ütőhangszerek terén, hozzájussanak egy kézzel fogható, szerethető, feldolgozható anyaghoz, kottákhoz, videókhoz, zenei élményekhez.

– Mennyire kell együtt dolgoznia egy zeneszerzőnek és egy előadóművésznek?
– Ez zeneszerző- és művészfüggő, de inkább projektfüggő. Mindkettőnek vannak elvárásai, ötletei, mégis a zeneszerző írja a darabot, találja ki a poénjait, a dallamát. Én mint előadó azt mondom meg, hogy mik legyenek a technikai bravúrok. Olyan kapcsolat ez, mint egy ház építésénél az építészé és a kivitelezőé. Van egy ismerősöm, akivel végig csak az ötletelés ment, amiből született egy vázlat, és azt megint sok ötleteléssel dolgoztuk ki. Van viszont olyan is, akinek elmondtam az ötletet, hogy írjon a mesterséges intelligenciáról egy darabot. Eltűnt, majd feltett egy kérdést, hogy ezt le tudom-e játszani. Mondtam, hogy rendben van. Erre megint eltűnt, majd előállt a kész művel. Zseniális előadásokat, horrorkoncertet is varázsoltunk belőle. Azt a kérdést is feltette a darab, hogy mi lesz az emberekkel, ha a mesterséges intelligencia sokkal nagyobb hatalmat és energiát kap, ami egy általános félelem. A produkció után odajöttek, hogy nagyszerű volt, de közben rettegtek, és hogy ilyet nem éreztek előtte koncerten. Szerintem az is az előadó feladata, hogy milyen közegbe helyezi a művet, hogy mit csinál vele. Olyan közegbe kell tennem, amilyen hatást el szeretnék érni, ami illik a műhöz, és közben megtiszteli a szerzőt, az előadót és a nézőket egyaránt.

– Honnan jött a Munkácsy Vizuál ötlete?
– A Csabagyöngye Kulturális Központban volt egy vizuális koncertem, amelyen Joan Miró festményei és Peter Klatzow zenéi jelentek meg egyben egy animáció segítségével, és ezt követően kerestük meg egymást a városfejlesztési céggel, hogy mi lenne, ha együtt dolgoznánk, hogy a Munkácsy Negyed apropóján milyen előadás születhetne. Egy háromlépéses projekttel álltam elő. Szeretem, ha a közönség nemcsak befogadója és értékelője annak a művészetnek, amit csinálok, hanem részt is tud venni benne. A lényeg, hogy a koncert ideje alatt kijöhet a közönség, beleszólhat a folyamatába, és ezáltal ő is alkotóvá válhat, ott állhat a hangszereknél, a festőasztalnál. Hihetetlen kreativitás tud ilyenkor előjönni. Az első koncert a Békés Megyei Könyvtár udvarán volt, és volt benne egy etűd, amelynek során elgondolkodtattuk a publikumot, hogy mi történne, ha nem a festőfejedelem, hanem a mesterséges intelligencia festette volna meg a Munkácsy-képeket. A második alkalom pedig Mihály napján volt, ehhez a közönség is tudott csatlakozni.

– Közben tanít a békéscsabai zeneiskolában. Miért fontos a számára a tanítás?
– Azért, amit fejtegettem az elején is. Adni kell a gyerekeknek kultúrát, művészetet, és a kettő más. A kultúra egy olyan tradicionális közeg, ami értelmet ad a cselekedeteknek, kapaszkodót akkor, ha felmerül valamilyen kérdés. Ezen belül van a művészet, ami nem más, mint a sport lelki megfelelője. Ütőhangszeres tanárként a feladatom az is, hogy a diákjaim jól fogják a verőt, hogy meg tudják szólaltatni azt a 3200-féle ütőhangszert, amit ismerünk. Az a lényeg, hogy a zene egy önkifejezési eszköz legyen a számukra, amihez bármikor hozzá tudnak nyúlni, amivel tudnak olyat alkotni, amire azt mondják, hogy ez én vagyok.