2024.05.04. 19:51
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. május 4.
A péntek sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. május 4-én.
Az idei sajt- és túrófesztivált ezekben a naponkban tartják Gyomaendrődön, immár hagyományosan a Szabadság téren. Számos sajtkülönlegességgel és választékos programokkal találkozhatnak a látogatók egészen vasárnap estig a sajt-és túrófesztiválon.
A párizsi Eiffel-torony mását is megépítette már Horváth László 1:20-as méretarányban békéscsabai fűnyíróklinikájukon. A mindig különleges találmánnyal előrukkoló ezermester a napokban betöltötte 80. születésnapját, és 25 kilós csodatortával ünnepelt. Felesége életkorát római számokkal tüntette fel, hogy nehezebb legyen kitalálni, hány esztendős. A hölgyeknél ugyanis nem illik emlegetni az életkort.
Kétegyházára is ellátogatott pénteken Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. Első útja a román ortodox templomhoz vezetett, ahol éppen nagypénteki mise kezdődött.
Vállalkozásfejlesztési előadássorozatot indított a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szövetségben a vállalkozókkal című gazdaságfejlesztési program keretében, ennek első állomása csütörtökön Szeghalom volt – ismertették a kamaránál.