Glokál fesztivál

2024.06.22. 17:20

Másodszor rendezték meg a csabai zöld fórumot

Második alkalommal rendezték meg a csabai zöld fórumot, a Glokál fesztivált szombaton Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban, amelyen szóba került egyebek mellett az is, hogy mit lehetne kezdeni a jaminai bányatavakkal és az Ó-gerlai Kovácsi-erdővel.

Licska Balázs

A rendezvényen egy fórumot is tartottak, amelyen dr. Duray Balázs, a Hatvanezer Fa Egyesület alelnöke, szakmai vezetője irányításával beszélgettek Puskás Lajos erdőmérnökkel, dr. Tirják Lászlóval, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójával és Kurucz Mátéval, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberével, valamint az érdeklődőkkel, több témát is érintve.

A Glokál fesztivál keretében egy fórumot is rendeztek, amelyen szóba került, hogy mit lehetne kezdeni a jaminai bányatavakkal. Fotó: Licska Balázs

A témák között volt, hogy mit lehetne kezdeni a jaminai bányatavakkal, ahol az elhangzottak alapján eddig a fejlesztést három tényező akadályozta: egyrészt nem lehetett tudni, hogyan alakul a bányászat; másrészt nem lehetett tudni, hogy mi lesz a vízutánpótlással és a természettel; harmadrészt pedig problémásak a terület tulajdonviszonyai. Az első kettő kapcsán készültek felmérések, kutatások, így vannak válaszok is.

Elhangzott, hogy egy olyan területre lenne szükség a jaminai bányatavak esetében, amelynél alapvetés, hogy mentes a szeméttől. Innen kétféle irányba lehet menni: van, aki szerint legyen egy mondhatni rezervátum, ahol engedik, hogy a természet legyen az egyeduralkodó; viszont van, aki szerint olyan hellyé kell alakítani, ahol megférnek egymás mellett a horgászok, a kutyasétáltatók, a kerékpárosok, a sétára vágyók, illetve akár a vízi sportok kedvelői is.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában