Az ÚR mindent kézben tart: imaházat építenek a baptisták Kárpátalján

A címben szereplő közismert hívő ének úgy folytatódik, hogy az ÚR mindent kézben tart, sosem hagy cserben. Ez még akkor is minden kétséget kizáróan igaz, ha ez most nem látszik annyira világosan, mint békeidőben. A 18 és 60 év közötti férfiakat besorozzák az ukrán hadseregbe. A honvédő háború közel két és fél éve zajlik, s most már azokat is elviszik, akik nem akarnak menni. Lehet mentességet szerezni, a három vagy annál több gyermek például felmentést jelent a katonai szolgálat alól. Sok asszony marad magára, s az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az eltelt két hónapban Ukrajna nyugati részén is rendszeressé váltak az áramkimaradások. Az áram „elvétele” tervezetten, előre közölt időszakokban, szakaszosan történik. 

Az áramszünetek keretezik az életet Kárpátalján

Az áramszünetek keretezik az életet. Meghatározzák a napot, azt, hogy mi mikor történik, hogy mit mikor csinálhat az ember. A légkondicionáló, a ventilátor még ebben a pokoli hőségben sem üzemel, ahogyan a liftek, hűtők, mosógépek is leállnak. Az áramkimaradások alatt sok helyen nem hogy meleg víz, egyáltalán víz sincsen, hiszen a szivattyúk is árammal működnek, így van, ahol fürdeni sem lehet. A napelemek, valamint áramfejlesztő berendezések használata egyre terjed, szükség van alternatív megoldásokra. A tervezett áramszünet naponként általában 10-12 órában fordul elő, de volt már rá példa, hogy 13-14 órán át nem szolgáltatott a szolgáltató. Félreértés ne essék, ezért fizetni kell, nem csak úgy adják. Ahogyan mondják, van ebben némi trükk, mert az áramot ukrán idő szerint „veszik el” és magyar idő szerint „adják vissza”. 

Általános a bizonytalanság

A trivoga nem csak riadót, hanem szó szerinti fordításban szorongást is jelent és ez jól leírja azt a meghatározó érzést, ami beeszi magát az emberek bőre alá. Félelemről nem beszélhetünk, de van egy mindenhol jelen lévő, általános bizonytalanság. Nem lehet tudni, mi várható, mi fog történi a jövő héten, mikor lesz már ennek vége. Kevés a férfi, a tennivaló viszont sok, főként missziós vetületben. A beregszászi magyar baptista gyülekezet imaháza még ilyen nehéz időkben is épül, igaz a munkálatok nem a tervek szerint, legalábbis nem emberi tervek szerint haladnak. László Sándor, a beregszászi közösség vezetője tette fel a kérdést: „Bolondnak gondoltok minket, hogy háborús időkben az imaház építésével töltjük az időt?” Bolondnak semmiképp, sőt szentnek, vagyis Istennek elkülönítettnek, hiszen háborús időkben nincs értelmesebb, szebb, tiszteletre méltóbb és persze szükségesebb cselekedet, mint imaházat építeni. 

– Megbízható kőművesre volna szükség – ezt már Nagy-Kasza Dániel mondja, s hozzáteszi, nem is kellene sietnie. A zápszonyi, beregszászi és két másik település hívő baptista közösségének lelkipásztora tartja kézben, fogja össze a missziót. A cél az, hogy minél többen találjanak rá Krisztusra és leljenek lelki, szellemi menedékre Istennél. – Legelőször 1998-ban jártam itt, akkor még nagyon mások voltak a körülmények – mondja Dániel, akivel a beregszászi imaház, immár elkészült és használatba vett emeleti helyiségében beszélgetünk. Hozzáteszi, akkoriban még sokkal szegényebb volt a lakosság és egyszerűbb volt az élet. Egy barátjával jöttek és utcai evangelizálást végeztek: imádkoztak, beszélgettek a helyiekkel, terjesztették az örömhírt.

Erős szolgálatot végeznek

A Lélek munkájára akkor egy fiatalember megtért, akinek Dániel mondta el az evangéliumot és ez a momentum annyira megragadta, hogy elhatározta, mindenképpen részt akar venni Isten munkájában, missziós feladatokat szeretne végezni. Azt szeretné látni, ahogyan az emberi életek, sorsok változnak, jobbra fordulnak. Istenre bízta a dolgot, mint megfogalmazta: nem tett semmit azért, hogy ide, Kárpátaljára tudjon jönni szolgálni. 2007-ben költöztek a feleségével és az akkor egyéves kisfiával Zápszonyba. A helyi hívő közösség közel száz éves és nem igazán viselte meg a háború, mindössze néhányan mentek el innen. A beregszászi közösség ezzel szemben egészen fiatalnak mondható, 2011-ben kezdődött a plántálás. Innen már sokan kényszerültek elmenekülni, többen külföldre költöztek, elmenekítették a családjukat. Mára már jóval 30 fő fölött lenne a létszám, ha a háború nem szólt volna közbe. 

– Az a néhány család, akik maradtak nagyon erős szolgálatot végeznek – egészíti ki Dániel az elmondottakat, aláhúzva, próbálnak helytállni és segíteni másokon. Egyedülálló szülőket támogatnak, munkát, feladatot, s ezáltal megélhetést adnak többeknek. Más segélyszervezetekkel összefogva több ezer hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő családhoz tudtak adományokat, felajánlásokat eljuttatni. Akcióikkal a helyi lakosságot, a kárpátaljai magyarokat célozták meg. Az ungvári és kisdobronyi gyülekezet is Nagy-Kasza Dánielhez tartozik, ő a lelkipásztoruk. Az ungvári közösség van a legnehezebb helyzetben, mert kevesen is vannak és főként idősekből áll. Kisdobronyban pozitívnak mondható a helyzet, fokozott az érdeklődés, főként asszonyok látogatják az alkalmakat, még női bibliaórát is tartanak.

A nők hordozzák a terheket

Minden hely más, mindenhol másképpen kell szolgálni, mert mások a szükségek. Leginkább a nők felé kell szolgálatot teljesíteni – ismerteti a lelkipásztor, kiemelve, hogy férfiak hiányában leginkább a nők viselik, hordozzák a terheket, őket kell lelkiekben, szellemi területen is erősíteni. A lelki és szellemi erősítés, támogatás Daniékra is ráfér, de ahogyan az már szóba került, fizikai segítségre is szükség lenne. A megbízható kőműves, esetleg kőművesek mellett olyan munkások kellenek, akik nem csak pénzt szeretnének keresni, de a munkát is jó színvonalon elvégeznék. Jól lehetne haladni a beregszászi imaházzal, ha lennének, akik a fizikai erejüket, esetleges szaktudásukat, szakértelmüket vetnék be.

A valaha szebb napokat látott város egyik központi helyén lévő imaház az okos tervezésnek köszönhetően nem szenved hiányt, napelemek szolgáltatják az energiát, így fennakadás nélkül folyhatna a munka. A feltételes mód azért indokolt, mert szakmunkások nélkül a legjobb jóindulattal sem tud megtörténni a technológiai sorrend következő lépése. Bajka Barnabás, a békéscsabai Újforrás Baptista Gyülekezet egyik vezetője nem először jár itt, Dani gyermekkori barátja, aki csak azért utazott több száz kilométert, hogy segítséget tudjon nyújtani. Eredetileg mások is jöttek volna, de voltak, akik megbetegedtek, s volt, akinek a főnöke, illetve egy váratlan megbízás szólt közbe.

Kitettek magukért a Békés megyeiek

A csabai Újforrás baptista gyülekezet presbiterét nem lehetett eltántorítani, négy napot volt Zápszonyban, s ennek javarészét azzal töltötte, hogy a beregszászi imaház egyik földszinti helyiségének gipszkarton álmennyezetét készítette el a helyi testvérekből álló kis csoport segítségével. A csapatnak két 18 év alatti fiatal is tagja volt, akik arról tettek tanúbizonyságot, hogy bizony ők is érnek annyit, mint a felnőtt férfiak. Ádám és Nátán kitettek magukért, nélkülük nem haladt volna, sőt nem tudott volna megvalósulni a kiszabott munka. A napok a kitartó nagy meleg ellenére jó hangulatban, munkásan teltek, a Békés megyeiek csak ámultak azon, hogy a helyiek milyen nagy szeretettel gondoskodtak róluk.

Ahogyan Barnabás már az önkéntes kiküldetést követően megfogalmazta: a kezdeti nehézségek ellenére hatékonyan és eredményesen sikerült elvégezni azt a feladatot, amiért kiutaztunk Kárpátaljára. Hálás vagyok azért, hogy a váratlan események végül nem tudtak minket eltántorítani, s bár mindössze ketten mentünk, azért mindenképpen megérte kiutazni – összegzett. Voltak félelmeim azt illetően, hogy két erős szakmai segítséget jelentő testvérünk is kénytelen volt visszalépni, de hála az Úrnak, hogy nagyjából ugyanazt a munkát el tudtuk a helyiek és Isten segítségével végezni – részletezte. Az volt a szándék, hogy a segítségnyújtás által is egyfajta bátorítást nyújtsunk és ez a cél is megvalósult.

A Kárpátalján munkálkodó hívő testvérek nagyon szép munkát végeznek – emelte ki Bajka Barnabás, aki azt is elmondta, hogy bár kevés a férfi, de vannak új megtérők, friss útkeresők, akik nem csak a közösség, hanem Isten iránt is vágyakoznak. A háborús helyzet óriási próbatételt jelent mindenki számára, nem könnyű Beregszászban az ott élőknek azt feldolgozni, hogy megfeleződött a gyülekezet. Ebben az új helyzetben is helyt kell állni, ami hatalmas erőfeszítést jelent – jelentette ki. Kitért arra is, hogy a kiküldetésnek vannak előzményei, a tavalyi évben hasonló időszakban hasonló munkát végeztek, csak akkor az imaház felső szintjén, ami ma már gyülekezeti teremként funkcionál és napi használatban van.

Joggal bízhatunk benne, hogy jövőre már a jelenlegi munkavégzés helyszíne is megtelik élettel. – Hagyományt kellene teremteni abból, hogy időről időre kiutazunk és elvégezzük az adott időszakra kiszabott munkálatokat – ismertette Barnabás a jövőre vonatkozó terveket. Szeretném, ha továbbra is olyan missziókban tudnánk részt venni, amelyek minket is felüdítenek, minket is felemelnek – summázta végül, hangsúlyozva: csodálatos lehetőség az, hogy segíthetünk. Csodaként, égi jelként tapasztalható tehát meg az, ahogyan Isten munkálkodik az övéi között, ahogyan bővelkedést és gyarapodást ad még ilyen nehéz, vészterhes időkben is.