Békéscsaba

2024.07.25. 07:25

Így buliztak a fiatalok a Pontváró Fesztiválon – galériával, videóval

Kihirdették szerda este a felvételi ponthatárokat, amelyeket rengeteg fiatal Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadánál és környékén várt az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért által szervezett esemény, a Pontváró Fesztivál keretében.

Licska Balázs

Kardos Gréta, az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért (EBI) egyik alelnöke elmondta, hogy korábban pontváró bulikat szerveztek, a rendezvényt idén sikerült Pontváró Fesztivállá bővíteniük. 

pontváró fesztivál, felvételi, buli
A felvételi ponthatárok kihirdetését sok fiatal Békéscsabán, a Pontváró Fesztiválon várta szerda este. Fotó: Bencsik Ádám 

Közösen várták a felvételi ponthatárok kihirdetését

Két színpadon is lehetőséget adtak békéscsabai fellépőknek a bemutatkozásra, voltak koncertek és másfajta bemutatók egyaránt. Rengeteg szervezet települt ki, amelyek hasznos információkkal látták el a fiatalokat, példaként hozta fel a rendőrséget, a honvédséget, a civil szervezeteket, a városi diákönkormányzatot, de egy cég szintén megjelent, illetve az EBI is készült egy sátorral. Több felsőoktatási intézmény is bemutatkozott az EBI tagjai révén. A standoknál pedig pecséteket lehetett gyűjteni értékes nyereményekért cserébe.

Közösségi élményt adtak mindenkinek

Hozzátette, hogy sokadik alkalommal rendeztek pontváró eseményt. Fontosnak mondta, hogy a rendezvénnyel lehetőséget teremtettek most is arra, hogy a felsőoktatásba jelentkezők közösen várakozhassanak, majd ünnepelhessenek. Ugyanakkor nem csak azokra számítottak, akik a ponthatárok miatt izgultak, vártak középiskolásokat és a családokat egyaránt, egy közösségi élményt igyekeztek adni egy hétköznapi délután, este minden korosztály számára. 

Pontváró Fesztivállá nőtte ki magát a korábbi buli

A megnyitón Varga Tamás alpolgármester szintén kiemelte: a pontváró buli fesztivállá nőtte ki magát. Visszaemlékezett, hogy amikor ő várta a ponthatárokat, pont Szanazugban nyaralt. Mivel akkoriban az egyik napilap mellékletében hirdették ki a ponthatárokat, reggel bebiciklizett az egyik dobozi kisboltba, ahol beszerezte az újságot, így tudta meg, felvették. Hozzátette: annak sem kell elkeserednie, akinek esetleg most nem úgy sikerült a felvételi, mint ahogy arra számított, hiszen például a Pontváró Fesztiválra kitelepült állami és civil szervezetek is kínálnak lehetőségeket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában