Kovácsházi napok

2024.08.18. 09:41

Díjátadó, kenyérszentelés a városi ünnepségen

Kovácsházi napok – gazdag programsorozat vette kezdetét pénteken. Mezőkovácsháza önkormányzata Szent István napi ünnepségén a megemlékezés, a koszorúzás mellett díjakat is átadtak.

Csete Ilona

Mezőkovácsháza ünnepel. Pénteken délután, miután megérkezett az önkormányzat asztalára a reményt jelképező új kenyér, elhangzott, augusztus 20. a közösségi ünnep, egyedül nem megünnepelhető. Nemzeti összetartozásunk, történelmünk, az előttünk élő és utánunk következő magyarok, gyönyörű hazánk ünneplése. Csepreghy Elemér polgármester ennek jegyében osztotta meg ünnepi gondolatait és köszöntötte a résztvevőket.

díjátadó, új kenyér, Mezőkovácsháza
A díjazottak Mezőkovácsházán. Fotó: Janiga Hajnalka

Augusztus 20. az államalapítás ünnepe, az ország születésnapja, az új kenyér ünnepe is. Az ember legalapvetőbb élelmiszere a kenyér, az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az új kenyér szentelése és bemutatása az augusztus 20-i ünnepi események egyik emlékezetes része, amely hozzájárul a hagyományok ápolásához és az ünnepi hangulathoz. Nincs ez másképp Mezőkovácsházán se.

Kenyérszentelés, majd díjátadó

Orbán Sándor plébános megszentelte az önkormányzat asztalára érkezett új kenyeret, majd átadták az önkormányzati kitüntetéseket a nemzeti ünnep alkalmából.

Mezőkovácsháza Város Szolgálatáért kitüntetés aktív és nyugdíjas munkavállalók, magánszemélyek, vállalkozások, civil szervezetek és egyéb közösségek részére adható, amennyiben az adott szakmai feladatot, tevékenységet huzamosabb ideje magas színvonalon, kiemelkedő teljesítménnyel, példa értékűen végzik. Az idei évben ebben a kitüntetési kategóriában három elismerést adományozott a város. 

A beérkezett kitüntetési javaslat alapján a képviselő-testület az önkormányzatiság kihívásokkal teli időszakában végzett példaértékű jegyzői tevékenysége elismeréséül érdemesnek tartotta a Mezőkovácsháza Város Szolgálatáért kitüntetés adományozására dr. Szilbereisz Edit jegyzőt; a sürgősségi betegellátás területén végzett több évtizedes, magas színvonalú, felelősségteljes szakmai munkája elismeréséül részesült Mezőkovácsháza Város Szolgálatáért kitüntetésben Kovalcsik Pál Mihály mentőtiszt. Fogorvosnak lenni a legnehezebb diplomás hivatások egyike. Dr. Biedermann Viktor Bolivár orvosi életpályája elismerésre méltó és kivételes példa arra, hogyan lehet évtizedeken átívelően ép lélekkel és integritással végezni ezt a kihívásokkal terhelt gyógyító munkát úgy, hogy a betegek részéről tisztelet, elismerés és megbecsülés övezze. 25 év fogászati alapellátásban nyújtott kiváló orvosszakmai munkájáért, a betegekkel kialakított példaértékű, humánus orvos-beteg kapcsolatért, elhivatott preventív és gyógyító munkájáért kapta meg a Mezőkovácsháza Város Szolgálatáért kitüntetést.

Polgármesteri Elismerő Oklevelet vettek át

Nagy Lajos rendőr alezredes vette át a Polgármesteri Elismerő Oklevelet, aki több mint 30 éve látja el szolgálati feladatát a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában. Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság irányítását több mint 8 éve végzi; ugyancsak Polgármesteri Elismerő Oklevelet vett át 

  • Fenyves Mónika, aki 2008 óta erősíti a polgármesteri hivatal csapatát, 
  • Herjeczki Zoltánné, aki 2018 áprilisától a polgármesteri hivatalban  dolgozik köztisztviselőként, 
  • Roik Réka, aki 2019 áprilisától a hivatal munkatársa.

A fiataloké a jövő

Mezőkovácsháza önkormányzata évek óta köszönti azokat a mezőkovácsházi fiatalokat, akik első diplomájukat szerzik meg valamely felsőoktatási intézményben. A köszöntés célja a teljesítmény elismerése. Az idei évben két friss diplomásnak is szólt a taps: 

  • Balogh Renátának, aki a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán biomérnök végzettséget szerzett, 
  • valamint Kovalcsik Anettnek, ő a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán programtervező informatikus lett.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában