Háromnapos rendezvény

2024.08.12. 14:53

Ismét színt hozott a Pogácsafesztivál a kétegyháziak életébe

Immár 16. alkalommal hívták életre augusztus 9. és 11. között Kétegyházán a Pogácsafesztivált. A háromnapos rendezvényt küzdősportgála, főzőverseny és motoros felvonulás is színesítette.

dr. Nagy Szilvia

A pogácsafesztiválnak komoly hagyományai vannak Kétegyházán.

A Pogácsafesztivál első napján megnyílt a helyi amatőr művészek kiállítása és megtartották a már hagyománynak számító küzdősportgálát. Szombaton a román nemzetiségi napon elstartolt a főzőverseny, a színpadon pedig számos fellépő – a Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda, az Eleki Legények, a Doina Bihorolui, a Kaláris, a Tabán Táncegyüttes, Lestyán Roland és zenekara, Paulina és Berke Sanyi – fordult meg, szórakoztatva a közönséget. 

– Vasárnap megszentelték az elkészült pogácsákat, a közös ebéd után jött a motoros felvonulás, majd Zséka, a Sógorok, Sztojka Tibi és zenekara, a V-tech és a Magna Cum Laude adott koncertet – részletezte dr. Rákócziné Tripon Emese. A polgármester hozzátette, a Pogácsafesztivál baráti találkozásokra, beszélgetésekre ad lehetőséget, sőt, évről évre visszatérnek a településre az elszármazottak is.

– Figyelünk a helyiek igényeire, a román önkormányzat is mindent megtesz, hogy megőrizze a nemzetiségi tradíciókat. A Pogácsafesztivál a közös múltról és értékekről szól, számunkra fontos tovább éltetni a hagyományokat – tette hozzá a polgármester.

Teltház volt a koncerteken is Fotó: Berke Sándor
Paulina szombaton este lépett színpadra. Fotó: Pocsaji Zoé

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában