Előadás

2024.08.23. 09:33

Szeptember végén debütál a Kastély kölcsönbe című vígjáték - galériával, videóval

Csütörtökön tartották a Jókai színházban Pekár Gyula vígjátékának sajtónyilvános olvasópróbáját. A Kastély kölcsönbe című darabot szeptember végén láthatja először a közönség Radó Denise Jászai Mari-díjas Érdemes művész rendezésében.

dr. Nagy Szilvia

Seregi Zoltán igazgató a Kastély kölcsönbe olvasópróbáján emlékeztetett, 1837-ben ezen a napon mutatták be az első magyar nyelvű előadást a Pesti Magyar Színházban. 

Kastély kölcsönbe című darab, Jókai színház, olvasópróba
Elhangzott: a Kastély kölcsönbe bemutatója szeptember 27-én lesz a nagyszínpadon. Fotó: Bencsik Ádám

– Pekár Gyula Kastély kölcsönbe című vígjátékának korhű, karakteres jelmezeit Csík György tervezi, a koreográfiát pedig Sebestyén Csaba állítja össze. Nehéz anyagi helyzetünkre tekintettel az első felvonás díszletét az Új Színháztól vásároltuk, a második felvonásban a Jókai című darabunk díszletét használjuk, kisebb-nagyobb átalakítással – sorolta a Jókai színház direktora. Hozzátette, regényből lett az ismert film, majd a történetet Kiss József vitte színpadra annak idején. Ismertette a szereposztást is; a dúsgazdag, külföldre szakadt Gruber Menyhértet Csomós Lajos, lányát, Mary-t Csonka Dóra alakítja. Koltay Katót Papp Barbara, Gruber Sándort Nagy Róbert, Gruber Richárdot pedig Bozsó József játssza. Koltay Gábor bőrébe Lénárt László bújik, özvegy Koltaynét Nagy Erika, Koltay Balázst pedig Puskás Dániel formálja meg.

A Kastély kölcsönbe minden figurájának megvan a maga tragédiája

Radó Denise Jászai Mari-díjas Érdemes művész, rendező hangsúlyozta, a darab bűbájos, nem merül ugyan hamleti mélységekbe, de minden szereplőnek megvan a maga tragédiája, konfliktusa. 

– Vérbeli vígjáték, ami kellően vicces, és amit korabeli kuplékkal, sanzonokkal habosítunk még tovább. Mindent megmutatunk benne, amit merünk, amit tudunk és amit olykor szégyellünk. Az első felvonás helyszíne egy előkelő budapesti szálloda hallja lesz; az elegáns környezetben áll majd egy igen érdekes szobor, ami oroszlánrészt kap a darabban. A második felvonás egy ódon kastélyban játszódik a Bolondok grófja díszletét tovább gondolva. Bízom abban, hogy a próbafolyamatot a jókedv, a lendület és a játékszeretet határozza majd meg – sorolta.

Az egyik család gazdag, de szegénynek mutatja magát, a másik szegény, de gazdagnak álcázza magát

Elhangzott, hogy a történet szerint Gruber Menyhért hazatér a lányával Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt híresen nagy vagyonából, de Gruber úr résen van, szegénynek adja ki magát. Közben egy teljesen eladósodott, hajdan szebb napokat látott arisztokrata, Koltay Gábor a fiával Budapesten szórja el vagyona utolsó pengőit. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a két fiatal egymásba szeret...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában