Beruházások

2024.08.23. 17:53

Kicsi falu nagy fejlesztései - az óvoda is megújul

Csaknem félmilliárd forintos fejlesztéssorozat zajlik Békéssámsonban – tájékoztatta a Békés vármegyei község polgármestere az MTI-t. A sámsoni fejlesztésekről hírportálunk is folyamatosan beszámol, hiszen példás, ahogy önerőből, illetve pályázati támogatások bevonásával végzik az utak, az önkormányzati ingatlanok felújítását, javítását, sok egyéb más mellett.

Csete Ilona

Annus István, aki jelenleg függetlenként, ősztől fideszes színekben vezeti a több mint kétezer lakosú községet, elmondta: a támogatásokat az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyerték el. A belterületi utakat 182 millió forintból fejlesztik, 1400 méter hosszan szilárd burkolat fogja váltani a jelenlegi földutat az esős időben járhatatlanná váló Széchenyi utca egy szakaszán. A beruházás már közbeszerzési szakaszban jár – számolt be az MTI.

beruházás, fejlesztés, nyílászárók, óvoda
Az óvodában dolgoznak az asztalosok, kicserélik a belső nyílászárókat. Beküldött fotó

Ugyancsak kiírták a közbeszerzést az 1963-ban épült művelődési ház felújítására, amelyre 120 millió forintot fordíthatnak. Az összegből kicserélik a tetőfedést, modernizálják az aulát és a mosdókat; a kertben pedig egy pavilon épül, amely további közösségi térként szolgál majd. Annus István elmondta, 34 millió forintot elnyertek a Magyar Falu Program kiírásán is, amelyből a művelődési ház elektromos hálózatát és fűtési rendszerét tudják korszerűsíteni.
A Szabadság Házát 50 millió forintból korszerűsíthetik energetikailag: szigetelik a külső homlokzatot és a födémet, új hőtermelő rendszert és napelemeket telepítenek. Itt is folyamatban van a közbeszerzési eljárás – osztotta meg a polgármester.
Befejeződött a műfüves pálya kialakítása a közparkban, amelyre 50 millió forintot fordíthattak. Jelenleg zajlik az 1990-es években épült óvoda 35 millió forintos felújítása: a négy csoportszoba új padlóburkolatot kap, a nyílászárókat lecserélik és a csoportszobákhoz tartozó mosdók is megújulnak. A munkálatok a tervek szerint a szeptemberi tanévkezdésre befejeződnek – közölte Annus István.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában