Békés Megyei Könyvtár

2024.08.24. 11:45

Volt egyszer egy Dodó bácsi: Irányi Dezsőre emlékeztek – videóval

Száztíz éve született Irányi Dezső, a legendás tanár és író, akinek tiszteletére pénteken Volt egyszer egy Dodó bácsi címmel emlékülést szerveztek Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban. Irányi Dezső emlékére kiállítást nyitottak és kötetet is kiadtak.

Licska Balázs

Irányi Dezső 1914-ben született Budapesten. Az elemi iskolát Mezőberényben végezte, majd Budapesten és Békésen volt gimnazista, ezt követően a fővárosban, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát, történelem-földrajz szakos tanár lett. 1941-ben Sátoraljaújhelyen kezdett tanítani, majd katonaként szolgált, később, 1944-ben hívásra Békéscsabára, a mostani Közgébe igazolt, és itt tanított 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Irányi Dezső, Dodó bácsi, közgé, emlékeztek
A Békés Megyei Könyvtárban pénteken tartott emlékülésen a család nevében Dodó bácsi fia, Irányi Dezső Rufolf emlékezett Irányi Dezsőre. Fotó: Licska Balázs

Rendkívül sokoldalú személyiség volt Irányi Dezső

Az emlékülést megelőzően Dodó bácsi tisztelői ellátogattak a vasúti temetőbe, ahol megkoszorúzták sírhelyét. Az emlékülésen pedig Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója elmondta, hogy Irányi Dezső a tanítás mellett kirándulásokat szervezett, kutatott, könyveket írt, utazott, tehát rendkívül sokoldalú, illetve Békéscsabán népszerű személyiség volt.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is fejet hajtott Irányi Dezső sírjánál Forrás: Herczeg Tamás Facebook oldala

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő szerint igazi polihisztor volt Irányi Dezső, aki pályafutása alatt 30 ezer diáknak volt a mentora, és kiemelte, hogy igazi pedagógus volt, aki személyiségével is oktatott, nevelt. Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere szerint Irányi Dezső olyan személyiség volt, akinek hatása nemzedékeken át ível. Imádta hivatását, és bár rengeteg díjat érdemelt ki, tanítványai szeretete volt számára a legjelentősebb kitüntetés.

Tomanek Gábor, a Békéscsabai Jókai Színház művésze több életképet villantott fel Irányi Dezső életéből, pályafutásából, olyan érdekességeket is sorra véve, hogy gyermekként egy évet Belgiumban töltött, hogy a második világháború idején a Don-Donyec vidékén teljesített szolgálatot. Irányi Dezső 1952-ben kötött házasságot Krauspe Juliannával, 1953-ban született fia, amiről a tanítványai is megemlékeztek.

Történelem-földrajz szakosként matematikát is tanított

Paláncz György, a Közgé, azaz a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója Irányi Dezső, azaz Dodó bácsi pedagógusi pályafutását ismertette. 1941-ben Sátoraljaújhelyre került, majd kikerült a frontra, ahonnan hazavezényelték Marosvásárhelyre. Innen visszakerült Sátoraljaújhelyre, aztán dr. Bánhegyi József akkori igazgatóhelyettes hívására Békéscsabára, a mostani Közgébe jött 1944-ben. Bár történelem-földrajz szakos volt, volt időszak, hogy „korlátolt pontossággal” matematikát is tanított. 

Újítások fűződnek a nevéhez. Bevezetett olyan órát, amelyen „mindennapi kérdések” kerültek terítékre, ez mondható az osztályfőnöki órák előzményének. Rengeteget volt a szertárban a diákokkal, közösen készítették el a kellékeket. 1974-ben, 33 évnyi munka után vonult nyugdíjba. Ezt követően tevékeny szerepet vállalt a balatonszárszói üdülő építésének irányításában. Érdekesség: szerte a megyében tartott ismeretterjesztő előadásokat, egy 125-ös Csepel motorral járta a vidéket, majd a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében is ténykedett.

Emlékkötetet adtak ki a tiszteletére

A kiadott emlékkötetet Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója mutatta be. A több mint 300 oldalas, gazdagon illusztrált, közel 1800 képet, fotót, rajzot, térképet, dokumentummásolatot tartalmazó könyvet Dodó bácsi fia, Irányi Dezső Rudolf írta, és mindez a dr. Sicz György által indított Csabai kis-nagyemberek sorozat folytatása. Megjelenik benne Irányi Dezső életrajza, hogy milyen tevékenységeket végzett az iskolában és iskolán kívül, de kortársaktól származó anekdoták ugyancsak olvashatók benne.

Emlékkiállítást nyitottak a Békés Megyei Könyvtárban

A Békés Megyei Könyvtárban lévő emlékkiállítást dr. Erdész Ádám nyugalmazott levéltárigazgató nyitotta meg, a tárlat kurátora Forrainé Kovács Márta, a Munkácsy Mihály Múzeum történésze volt. A kiállításon megismerhető Irányi Dezső élete, pályafutása. A tárlaton berendeztek egy kisebb osztálytermet, benne földgömbbel, térképpel, csillagászati távcsővel. Helyet kaptak a kiállítás anyagában többek között a kiadott könyvei, kitüntetései, oklevelei, bizonyítványai – és jelzésértékkel egy régi közgés tabló is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában