Szeghalom

2024.09.17. 14:05

Hatszázezer forint jött össze a gyermekkönyvtár fejlesztésére

Babgulyást kínáltak a látogatóknak Szeghalmon, az augusztus elején rendezett Boszorkányfesztiválon, miközben adományokat gyűjtöttek a gyermekkönyvtár játszósarkának fejlesztésére. Több mint 600 ezer forint jött össze, az összeget a minap adta át a városházán Macsári József polgármester a művelődési központ igazgatóhelyettese, Hajdu Klára számára.

Licska Balázs

Macsári József polgármester elmondta, hogy a városi bibliotékában, a gyermekkönyvtárban kialakítottak egy igényes játszósarkot, amelyet előszeretettel keresnek fel a kisgyermekes családok. 

Macsári József, boszorkányfesztivál, Szeghalom, gyermekkönyvtár
Macsári József a városházán adta át a befolyt összeget Hajdu Klárának. Fotó: Licska Balázs

Ahogy az a Boszorkányfesztivál idején szokás, babgulyást kínálnak a látogatók számára – most is rengeteg üstben készült az étel –, az adományok pedig valamilyen jótékony célra mennek. Korábban így támogatták a bölcsődét, az óvodákat, a kismamákat. Úgy döntöttek, hogy ezúttal a gyermekkönyvtár eszközeinek, azaz játszósarkának fejlesztését segítik.
A felajánlásokból 600 ezer forint jött össze, amelyet Macsári József polgármester a közelmúltban a városházán adott át a művelődési központ – ehhez az intézményhez tartozik a könyvtár is – igazgatóhelyettese, Hajdu Klára számára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában