Nagyívű fejlesztés

2024.09.12. 11:43

Több mint 5,5 km-nyi út újul meg Szabadkígyóson – videóval

A település egy TOP Plusz pályázatnak köszönhetően mintegy 398 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A forrás által Szabadkígyós 13 utcájában vagy útszakaszán összesen 5550 méter hosszan újulnak meg az útburkolatok.

Vincze Attila

A fejlesztés részleteiről Balogh József polgármester adott bővebb tájékoztatást. Mint ahogy a településvezető a Beol.hu megkeresésére elmondta, a támogatás kifejezetten a Békéscsaba környéki települések részére volt elérhető, melyet útjavításra fordítanak. Kiemelte, hogy ugyan Szabadkígyós minden utcája már aszfaltburkolattal van ellátva, többségük azonban bizonyos fokig elhasználódott az évek során. Balogh József megjegyezte, hogy számos mellékutcában például kisebb-nagyobb kátyúk nehezítik a közlekedést, így összességében rájuk fér a felújítás.

út, fejlesztés, Balogh József, TOP Plusz, Szabadkígyós
Balogh József, Szabadkígyós polgármestere a Liget utcában található kátyúkat mutatja. A fejlesztés részeként többek között ez az út is új burkolatot kap majd
Fotó: Vincze Attila

– A település útjainak nagy része új burkolatot kap majd, aminek maximálisan örülünk. Szerettük volna, hogyha a munkálatok már ebben a polgármesteri ciklusban létrejönnek, azonban különböző előkészítő munkák miatt végül ez nem történt meg, így a kivitelezés átnyúlik a következő időszakra. A két ütemben megvalósuló munkálatok a tervek szerint jövő év elején indulhatnak el – részletezte.

13 helyen végeznek majd útfelújításokat Szabadkígyóson

A fejlesztés első ütemében a Széchenyi István utca Arany János utca és a Pál-ligeti utca közötti szakasza 265 méteren, az Iskola utca Ókígyósi út és az Iskola utca 3. szám közötti 132 méteres része, a Vörösmarty utca Ókígyósi út, Arany János utca közötti szakasza 256 méter hosszan, az Árpád utca Ókígyósi út és Arany János utca közötti szakasza 256 méteren, a Bem József utca az Ókígyósi út, Arany János utca közötti szakasza 255 méteren, szintén a Bem József utca Arany János és Pál-ligeti utca közötti szakasza 265 méter hosszan újulhat meg.

A térkép az első és a második ütemben felújítandó utcákat ábrázolja a településen
Forrás: Szabadkígyós Község Önkormányzata

Továbbá az útfelújítás része lesz a Jókai Mór utca 407 méter, a Dózsa György utca 408 méter, a Liget utca 406 méter, a József Attila utca 406 méter, az Ady Endre utca 406 méter, illetve a Zrínyi Miklós utca Bartók Béla utca, Nefelejcs utca közötti szakasza 1823 méter hosszúságban. Így első körben mindösszesen 5550 méter belterületi út kap új burkolatot a településen. A tervezett második ütemben pedig az Arany János utca, a Deák Ferenc utca, az Áchim L. András utca, a Táncsis Mihály utca, valamint a Petőfi utca újulhat majd meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában