Fenntarthatóság

2 órája

Erasmus+ program: szakmai úton vettek részt vállalkozók és duális képzők

Maradj talpon fenntarthatóan címmel Erasmus+ horvátországi szakmai úton vett részt a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében több vármegyei vállalkozó és duális képző a közelmúltban. Az Erasmus+ program keretében egyebek mellett az tanulmányozták, hogyan lehet például a vendéglátásban csökkenteni a hulladékot és 24 óra alatt újrafelhasználhatóvá tenni, milyen megújuló energiát érdemes használni.

Dinya Magdolna

A program szeptember 1-jén indult és 2026 februárjában zárul majd le. A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara számára kiemelten fontosak azok a duális képzőhelyek és vállalkozások, amelyek a kamarával kapcsolatban állnak, és tovább szeretnék adni tudásukat a következő generációnak. Emellett fontos, hogy maguk is folyamatosan fejlődjenek, és saját példájukon keresztül motiválják a fiatalokat arra, hogy hatékonyan, ugyanakkor a környezetet kímélve végezzék munkájukat, tevékenységeiket. 

Erasmus+ program, szakmai út, értékelő beszélgetés, Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
A horvátországi kiutazást követően értékelő beszélgetést tartottak az Erasmus+ program résztvevői Fotó: Beol.hu

Ez a projekt a korábbi „Régiből újat, új módszerekkel” program folytatása, ugyanis akkor vetődött fel az igény arra, hogy mélyebben foglalkozzanak ezzel a témával. A fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság, a hulladékkezelés és a megújuló energia kérdései mint korábban kiderült, minden szempontból érdeklik a vállalkozásokat. 

Erasmus+ program: értékelő megbeszélést tartottak

Horvátországban a közelmúltban jó gyakorlatokat tanulmányoztak a vármegyei vállalkozók és duális képzők, hogyan lehet például a vendéglátásban csökkenteni a hulladékot és 24 óra alatt újrafelhasználhatóvá tenni, milyen megújuló energiát érdemes használni.

Az első mobilitás és kiutazás után, csütörtökön értékelő megbeszélést tartottak Békéscsabán, ahol a résztvevők különböző nyomtatványokat is kiöltöttek, beleértve a programok megvalósításának értékelését is. Ezek alapján meghatározták azokat a feladatokat, amelyek a látogatás eredményeként a projekt további szakaszában előtérbe kerülnek. A megbeszélés során döntés született arról is, hogy a következő mobilitás – amely tavasszal Észak-Olaszországban valósul meg –  mely témákra és kérdésekre helyezik majd a hangsúlyt. Külön figyelmet fordítanak azokra a pontokra, amelyekre most nem kaptak kielégítő választ, vagy amelyek további részletezést igényelnek. Az olaszországi kiutazást követően összevetik majd az első és a második mobilitás tapasztalatait, és ez alapján alakítanak ki olyan hasznos tudásanyagot, amelyet a résztvevő vállalkozások nemcsak a szakképzésben, hanem saját tevékenységük során is alkalmazhatnak.

Új módszerekkel gazdagodhatnak a környezetbarát és fenntartható megoldásokért

A projekt célja nemcsak a fiatalok továbbképzése, hanem azoknak az oktatóknak és vállalkozásoknak is szól, akik a szakképzésben részt vevő fiatalokkal foglalkoznak. Az ilyen mobilitások eredményeképpen az oktatók és vállalkozók új módszerekkel gazdagodhatnak, amelyek segítik őket abban, hogy a környezetbarát és fenntartható megoldásokat jobban beépítsék mindennapi gyakorlatukba.

Hatos Istvánné, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési bizottságának elnöke elmondta, évek óta rendszeresen pályáznak különböző Erasmus-programokra. Ezeknek a pályázatoknak fő célja a felnőttképzés, valamint a szakképzésben résztvevő oktatók és vállalkozók továbbképzése. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában