Öregdiákok

2 órája

Hetvenhat éve végeztek, négyen voltak ott a csabai találkozón

A 30 éves, békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola aulájában fogadta Bódiné Bazsó Tünde igazgató a hetvenhat éve végzett, illetve az államosítás miatt a hatodik osztályt befejező öregdiákokat, akik az akkori római katolikus általános iskola tanulói voltak. Ahogy mondták, hetvenhat esztendeje végeztek, de mintha csak ma lett volna.

Nyemcsok László

Hetvenhat éve végeztek, és négy öregdiák, Laurinyecz Anna (Vozár Pálné), Jantyik Pál, Viczián Katalin (Uhrin Györgyné) és Tóth Anna személyesen vett részt a találkozón. Krizsán Mária (Podina Péterné) és Wallfisch Pál egészségi problémák miatt csak lélekben lehetett jelen.

Hetvenhat éve végeztek
Hetvenhat éve végeztek, képünkön (balról) Tóth Anna, Viczián Katalin, Jantyik Pál és Laurinyecz Anna
Fotó: Bódiné Bazsó Tünde

Emlékeztek azokra is, akik már nem lehetnek közöttük

– Az igazgatóasszony bevezetett a régi tantermünkbe – ecsetelte Jantyik Pál.– Előjöttek az iskolai emlékek, élmények, valamint emlékeztünk azokra, akik már nem lehetnek köztünk. Szóba kerültek a régi tanítók, így Christián Antal, aki az alapokat rakta le az 1-2. osztályban, majd az iskola igazgatója lett. Mester István tanító, aki a 3-4. osztályban folytatta az alapozást, míg Kovács István az 5-6. osztályban, a kamaszkor kezdetén tartott kordában bennünket. Maczkó Mária tanítónő a kulturális területen fejlesztette képességeinket.

Hetvenhat éve végeztek, mihamarabb újra találkoznak

A találkozón felmerült, hogy a jövőben az élményeket az iskola mostani tanulóival is jó lenne megosztani. Remélik, hamarosan összejön. Az iskolai esemény után a társaság a csabai Frankó tanya-Haluskaházba ment ki, ahol a gyerekkori ebédekre emlékeztek. Valamikor ugyanis a szombat volt a csabai szlovákoknál a haluskás nap.

Miután jóízűen elfogyasztották Bartolák Mária háziasszony tésztalevesét, káposztás és brindzás haluskáját, majd a mákos derelyét, megbeszélték, mihamarabb találkoznak.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában