Pályaválasztás

2 órája

Vízimalmot építettek, tapétáztak és burkoltak is gyerekek a JóPálya vetélkedőn - videóval

A fa- és bútoripari, valamint az építőipari ágazat szakmáival ismerkedtek meg a gyerekek azon a versenyen, amelyet csütörtökön szervezett számukra Békéscsabán, az Ipari úton a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló diákok a JóPálya vetélkedő keretében megmutathatták, hogy milyen asztalosok, burkolók, festő-mázoló-tapétázó szakemberek válnának belőlük.

Licska Balázs

Kedden a turizmus-vendéglátás ágazatban, csütörtökön pedig a fa- és bútoripari, illetve építőipari ágazatban szervezett JóPálya vetélkedőt pályaválasztás előtt álló fiataloknak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Amíg kedden a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola, addig csütörtökön a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola tanműhelyeiben sorakoztak fel, majd oldották meg az izgalmas, jellemzően ügyességi, ám olykor fejtörést okozó feladatokat.

JóPálya vetélkedő
A JóPálya vetélkedő keretében egy egy négyzetméteres felületet is le kellett tapétázniuk a diákoknak. Fotó: Bencsik Ádám

A JóPálya vetélkedők révén játékos formában népszerűsítik a szakmákat

Mészárosné Szabó Anna, a kamara osztályvezetője elmondta, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott JóPálya vetélkedők révén játékos formában, jó hangulatban lehet a gyerekek figyelmét ráirányítani a szakmaválasztásra. Megjegyezte, hogy a szakképzésen belül főleg a technikum mellett döntenek a diákok, most tehát cél volt az is, hogy a hároméves képzéseket népszerűsítsék számukra. Kiemelte: a bizonyítvány megszerzése után ők is tehetnek majd érettségit, tehát a kapuk nyitva maradnak előttük is.

Jellemzően ügyességi feladatokat kaptak a gyerekek

A fa- és bútoripari, illetve építőipari ágazat szakmáit népszerűsítő versenyre szerte Békés vármegyéből 17 csapat nevezett, közülük a legjobb nyolcat hívták meg a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola Ipari úti tanműhelyeibe, a döntőre. A feladatok sokrétűek voltak: a gyerekek többek között modelleztek, tehát vízimalmot építettek és festettek; fából telefontartót készítettek; fakockákból tornyot állítottak össze; burkoltak; tapétáztak; eszközöket és különféle fafajtákat ismertek fel; de saccoltak és számoltak is.

Jól jött a JóPálya vetélkedő, pont burkolónak készül

Szeret festeni, ezért a vízimalom építése és festése jelentette számára a legizgalmasabb feladatot – mesélte Jordán Ruben, a Békéscsabai Baptista Általános Iskola nyolcadikosa. Hozzátette, élvezte azt is, hogy osztálytársaival, barátaival csapatban dolgozhat, megfelelő volt közöttük az összhang. A pályaválasztás előtt álló fiatal beszélt arról is, hogy burkolónak készül – tehát pont testhezálló volt számára a JóPálya vetélkedő –, mivel édesapja vállalkozóként ilyen munkákkal foglalkozik.

Kellő kézügyesség és szépérzék kell ehhez a szakmához

Egy egy négyzetméteres felületet kell 50x50 centiméteres négyzetekből letapétázni – ismertette a feladatot a diákoknak Sipiczki Zoltán, a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola oktatója. Sorolta: össze kell párosítani a darabokat, a felületre fel kell hordani a ragasztót, a tapétadarabokat pontosan kell illeszteni, majd azokat ráncmentesen lesimítani. Hozzátette: fizikailag nem megterhelő a munka, viszont kellő kézügyességre és szépérzékre van szükség ebben a szakmában.

Ezek a csapatok állhattak fel a dobogóra

A kamaránál ismertették, hogy miként alakult a végeredmény:

  • első lett Kétsopronyból az Ancsin Péter, Petrovszki Márton és Szász Bátor alkotta csapat,
  • második Elekről az Antal Sándor, Dan Krisztián és Gémes Attila összeállítású trió,
  • míg harmadik Gesztről Cseke Zsombor, Sinka Zalán és Sujtó Kristóf hármasa.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában