Kulturális örökség

2 órája

Főhajtás Kállai Ferenc előtt: ünnepélyesen újranyitották a gyomaendrődi múzeumokat - galériával

A Vidovszky Béla Városi Képtárban pénteken tartották az Aranka Játékbaba Múzeum és a Kállai Ferenc Emlékmúzeum megnyitóját, ahol kiemelték, hogy a helyi kulturális örökség értékeként számon tartott Kállai Ferenc hagyatéka méltó, állandó helyet kapott. Emellett a több mint ezer darabot számláló Aranka Játékbaba-gyűjtemény is, amely ma már nemcsak helyi, hanem a megyei értéktár részét is képezi.

Dinya Magdolna

A Kállai Ferenc Emlékmúzeum megnyitóján Toldi Balázs polgármester kifejtette, a gyomaendrődiek művelődési és kulturális igénye mélyen gyökerezik elődeink sorsában, életében és hagyományaiban. Bár akkoriban még két külön településen, a gyomai és endrődi lakosság vallásban és neveltetésben különbözött, közös volt bennük az új ismeretek iránti nyitottság és azok befogadása, terjesztése. Mindkét településen virágzó olvasókörök működtek, amelyek nemcsak kulturális szerepet töltöttek be, hanem közösségi eseményeket, rendezvényeket, kiállításokat és ünnepségeket is szerveztek, ezzel gazdagítva a község életét. Ez az erős kulturális identitás előmozdította a közösségek fejlődését, az egyének művelődését, és javította az itt élők életminőségét. A polgármester kiemelte, hogy elődeinktől különleges örökséget kaptunk, hiszen Gyoma és Endrőd olyan híres írókat, költőket, színészeket, művészeket, tudósokat és kiváló sportolókat adott Magyarországnak, akikre büszkék lehetünk.

múzeum, képtár, Kállai Ferenc Emlékmúzeum
A Békés vármegyében a kultúra fellendítéséért tevékenykedő alkotókat a Csoóri Sándor Program keretében díjazták munkájuk elismeréseként a Kállai Ferenc Emlékmúzeum megnyitóján. 
Fotó: Lehoczky Péter

A kultúra és a szabadidő értékes eltöltésének igénye ma is jelen van Gyomaendrődön

A Határ Győző Városi Könyvtár, a Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház, a Városi Képtár, valamint a Kner Nyomdaipari Múzeum, az önkormányzat működtetésével és hozzájárulásával helyszínei a helyi kultúrának, a közművelődésnek, a szabadidő minőségi és korszerű eltöltésének. A gyomaendrődi kulturális központban az Aranka Játékbaba Múzeum és a Kállai Ferenc Emlékmúzeum pénteki megnyitóján elhangzott, méltó és állandó helyére került a helyi kulturális örökség értékeként nyilvántartott Kállai Ferenc hagyaték és a már több mint ezer darabot számláló, ma már nemcsak a helyi, hanem a megyei értéktár részét is képező Aranka Játékbaba kiállítás. 

A következő évet Kállai Ferenc-emlékévé szeretnék nyilvánítani

Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán, következő évben ünnepelnénk 100. születésnapját. Ezért a képviselő-testület, a Kner-emlékév mintájára, amelyet a Kner Nyomda alapításának 140. évfordulójára nyilvánítottak, 2025-öt Kállai Ferenc-emlékévvé szeretnék kinevezni. Ezzel a kezdeményezéssel kívánnak méltóképpen emlékezni a Kossuth-díjas színművész munkásságáról és születésének 100. évfordulójáról.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap gyökereinkről, értékeinkről és közösségeinkről szól. Gyökereink azok, amelyek a nemzethez, szülőföldünkhöz és embertársainkhoz kötnek bennünket. Értékeink, melyek alapjaiban határozzák meg identitásunkat és részei annak a kulturális univerzumnak, amelyet mi magunk formálunk és alakítunk. A közösségeink megtartó ereje nélkül azonban gyökereink és értékeink elvesznének. A gyomaendrődiek személyes példájukkal üzenik, hogy soha, semmilyen körülmények között sem feledhetjük, honnan jöttünk, meddig nyúlnak gyökereink, hol áll a szülőházunk vagy éppen iskoláink.

A Kállai Ferenc Emlékmúzeum és az Aranka Játékbaba Múzeum még méltóbb körülmények között

Ma az immár hagyománnyá vált Kállai Nap új tartalommal bővül, a megújult kiállítóterek átadásával a Városi Képtár falai között. A Kállai Ferenc emlékkiállítás és az Aranka Játékbaba Múzeum immár még méltóbb körülmények között kapott helyet. Latorcai-Ujházi Aranka, gyomai születésű ikonfestő itt tette meg első ecsetvonásait. A művész a legnagyobb ajándékot adta közösségének: szeretetét és figyelmét. A kiállított babákat személyes érzelmek és emlékek fűzik hozzá és hitveséhez, és bár a gyűjtemény több mint ezer darabot számlál, az ajándékozás nemes gesztusa által az értékek továbbadásának szimbólumává vált.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke a babamúzeum kiállításán. 
Fotó: Lehoczky Péter 

Kállai Ferenc életműve és annak tárgyi és szellemi javai közös kulturális örökségünkké válik. A város vezetői és intézményvezetői tisztában vannak azzal, hogy példaképek állítása gyermekeink és családjaink számára elengedhetetlen. Soha nem volt olyan fontos ez, mint most, egy olyan korban, ahol az erkölcsi válság és ideológiai szelek próbálják kitépni gyökereinket, és elhitetni, hogy évezredes hagyományainknak, örökségünknek és közösségeinknek nincs jelentősége, értéke. Békés vármegye folyamatos értékteremtése, szellemi és tárgyi építkezése bátorságról és elkötelezettségről tanúskodik – részletezte Závogyán Magdolna államtitkár.

A Vidovszky Béla Városi Képtár két modern kiállítóteremmel gazdagodott

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója nyitotta meg a két kiállítást és beszédében kiemelte, kevés olyan példát tudna mondani, ahol olyan elhivatottsággal éltetik híres szülöttjeik emlékét, mint Gyomaendrődön. A Vidovszky Béla Városi Képtár 1993-ban nyílt meg, állandó kiállításán mutatják be a városhoz kötődő képzőművészek alkotásait. Az épületet 2023-ban kezdték el felújítani és pályázati forrásból hozzáépítettek egy új szárnyat, ebben kapott helyet az Aranka Babamúzeum, a Kállai Ferenc-emlékkiállítás is. Ezenkívül megtalálható Korini Margit, Vidovszky Béla és Illéssy Péter képzőművészek alkotásai, valamint számos helytörténeti anyagok egyaránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában