Fejlesztés

3 órája

Megújult a békési szakképző legrégebbi iskolaépülete

Ünnepélyes keretek között adták át Gál Ferenc Egyetem békési Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium megújult, legrégebbi iskolaépületét – számolt be a fejlesztésről az intézmény Facebook-oldala. A 122 éves, legrégebbi iskolaépületen az elmúlt évtizedek nyomokat hagytak, ezért volt szükség a rekonstrukcióra.

Papp Gábor

Mint a legrégebbi iskolaépület megújulása kapcsán írták, 1902-ben Farkas Gyula gazdasági tanító megbízást kapott az akkori vallás- és közoktatásügyi minisztertől, hogy hozza létre Békésen a Gazdasági Ismétlőiskolát. Az iskola megnyitásához szükséges földterületet a község és gróf Wenckheim Frigyes adományozta annak érdekében, hogy az uradalmi cselédek 4 osztályt végzett gyermekeit bevezessék a mezőgazdasági munkavégzésbe. Így épült fel egy kéttantermes iskola nyitott folyosóval és iskolamesteri lakással, ahol az első tanévben 36 fiú kezdte meg a tanulmányait.

szakképző, fejlesztés, iskolaépület, legrégebbi iskolaépület
Megszépült a legrégebbi iskolaépület, amelyet az intézmény lelki vezetője, Dr. Anayo Eisobu Augustus szentelte meg. Forrás:  Facebook

Az egykori kis épülethez a későbbiekben egy 40-60 fiatal elszállásolására alkalmas diákotthon tartozott, amely az ezredfordulón, illetve az azt követő években több jelentős szerkezeti átalakuláson ment keresztül, míg elnyerte a mai, jelenleg is oktatási célokat szolgáló funkcióját. Ma 6, egyenként 30 fő befogadására képes, digitális eszközökkel jól felszerelt nagy tanterem, 3 csoportszoba és egy tanári helyiség alkotja a B épületet.

A legrégebbi iskolaépület: az elmúlt 122 év nyomokat hagyott

Az elmúlt 122 év látható nyomokat hagyott az épületen. Az iskola fenntartója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye támogatásával régi pompájában, díszítésében született újjá az alma mater. Várszegi Éva Margit megbízott igazgató köszöntőjét követően a Gál Ferenc Egyetem rektora, prof. dr. Dux László rektor beszéde, majd dr. Komáromi Sándor nyugalmazott igazgató, illetve Varga Sándor Békés Város Díszpolgára, nyugalmazott pedagógus osztotta meg velünk múltidéző gondolatait.

Korábbi igazgatók is eljöttek

A rendezvényen jelen volt Kálmán Tibor, Békés polgármestere, dr. Szabó László, a Békési Járási Hivatal vezetője, Deákné Domokos Julianna képviselő, kulturális tanácsnok, Kádasné Öreg Julianna, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ igazgatója. Kiemelték, több egykori iskolaigazgatót is üdvözölhettek a rendezvényen, dr. Komáromi Sándor mellett Kissné dr. Balogh Ibolya igazgatót és Marton József igazgatót. Az ünnepségen a nyugdíjas munkatársak, egykori tanárok és oktatóink is képviseltették magukat.

A megszépült épületet az iskola lelki vezetője, dr. Anayo Eisobu Augustus szentelte meg. A ünnepséget Medgyesi Ádám szavalata, Szűcs Norbert gitárszólója színesítette és kiváló felvezető gondolataival Szilágyiné Szabó Ágnes tanárnő foglalta keretbe.

Ezt követően dr. Komáromi Sándor nyugalmazott igazgató úr több száz kötetből álló szakmai és szépirodalmi könyvadományának átadása következett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában