Sport

1 órája

Testnevelésügyi konferencia Gyulán: labdával kerek a világ – galériával

Labdával kerek a világ – labdajátékok a testnevelés órákon címmel rendez országos testnevelésügyi konferenciát a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Gyulasport Nonprofit Kft. a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Szakállamtitkárság támogatásával pénteken és szombaton Gyulán. Az országos testnevelésügyi konferencia programjában számos neves szakember tartott, illetve tart előadást.

Papp Gábor

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a testnevelésügyi konferencia gyulai városházán tartott pénteki megnyitóján kiemelte, a város a sport területén nem presztízsklubról ismert országosan.

testnevelésügyi konferencia, Gyula, dr. Baji Balázs
A békéscsabai származású dr. Baji Balázs a testnevelésügyi konferencia keretében tartott előadásán hangsúlyozta, 
a mai kor egyik legkomolyabb kihívása rávenni a fiatalokat arra, hogy rendszeresen mozogjanak.  Fotó: Bencsik Ádám

– Mi ugyanis a sportra szánt erőforrásainkat elsősorban a diáksport, a tömegsport, a szabadidős sport, illetve az utánpótlásnevelés fejlesztésére és fenntartására fordítjuk – fogalmazott. – Városunk sportkoncepciója, célkitűzése legnagyobb részt a gyermekekre és a fiatalokra irányul, mert hiszünk abban, hogy a sport elsősorban örömforrás kell, hogy legyen. Olyan örömforrás, amit, ha valaki megízlel, egész életében kitart a rendszeres testmozgás mellett. Másodsorban a sport egy olyan eszköz, amely segít abban, hogy hosszú és egészséges életük lehessen. Célunk, hogy minél több gyermeknek, fiatalnak segítsünk abban, hogy megismerhesse azt az örömet, amelyet csak a sport ad.

Testnevelésügyi konferencia: komolyak a kor kihívásai

Dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, a mai kor egyik legkomolyabb kihívása rávenni a fiatalokat arra, hogy rendszeresen mozogjanak, hogy a sporttal egy életre szóló szoros kapcsolatba kerüljenek. Kiemelte, a mai digitális világban még fontosabb, hogy átadjuk mindazokat az értékeket, az alázatot, a kitartást, a küzdeni akarást, a csapatban való gondolkodás képességét, amelyekre a sport meg tudja tanítani őket. 

– Mind olyan erény, amely nem csak a pályán, hanem a mindennapi életünkben is a javunkra válik – tette hozzá.

Sok a túlsúlyos a gyermek

Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár elmondta, 1921-ben vált kötelezővé az oktatásban a testnevelés. Kifejtette, nagyon komplex területről van szó. – Már több mint tíz éves a mindennapos testnevelés – folytatta a gondolatot, majd szólt a tavasszal megjelent rendeletmódosításról, amelyet azért kellett meglépni, mert a társadalom változásaira reagálni kell, és elsőként az oktatásnak kell reagálni.

Napjainkban minden negyedik gyermek túlsúlyos, fiatalok küzdenek szív- és érrendszeri problémákkal, ezért is kell reagálni.

Új kihívások jelentkeznek

Dr. Ökrös Csaba, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem általános rektorhelyettese a testnevelés magyar sport szempontjából kiemelt szerepére hívta fel a figyelmet. Kitért arra, hogy az új generációk érkezésével és a párhuzamosan jelentkező új kihívásokkal szembe kell nézniük. – Nem szabad abba menekülni, hogy amit régen csináltunk az jó volt, ezért teret engedünk új módszereknek, amelyek választ adnak ezekre a kihívásokra – tette hozzá.

Szeressenek sportolni a fiatalok

Czene Attila olimpiai bajnok, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke nagyon lényegesnek nevezte, hogy minél több testnevelőtanárral működjenek együtt az ország valamennyi szegletében. Szólt annak jelentőségéről, hogy megtanítsák a fiatalokat arra, hogy szeressenek sportolni, mozogni. 

Közös munkára van szükség

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója egyedi hangvételű köszöntőjében a Tűzszekerek című legendás filmen keresztül mutatta be a sport közösség- és személyiségformáló erejét. Szólt arról, hogy a konferencia kiemelt témája az iskolai testnevelés, a tanulói motiváció, a testnevelő tanárok és edzők munkája. – Hiszen csak közös munkával lehet megalapozni diákjaink jövőjét – hangsúlyozta.

A Dr. Istvánfi Csaba Életműdíjat ebben az évben Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna vehette át. Fotó: Bencsik Ádám

Prof. Dr. Hamar Pál a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke a konferencia kapcsán megemlékezett dr. Istvánfi Csabáról és a gyulai Prohászka Zsoltról, aki az egyesület alelnöke volt. Szólt munkásságuk kiemelkedő jelentőségéről.

Mintegy 300-an regisztráltak a konferenciára 

Kertes István, a Gyulasport Kft. ügyvezetője, a program egyik rendezője kérdésünkre elmondta, az országos testnevelésügyi konferenciát minden évben más településen rendezik meg, tavaly Veszprémben tartották az eseményt. Gyula pedig már harmadik alkalommal ad otthont a tanácskozásnak. – Mintegy 300 résztvevő regisztrált a konferenciára – tette hozzá a szakember. – A programok három helyszínen, a városházán, a sportcsarnokban és a Vigadóban zajlanak.

Kertes István kifejtette, az eseményen a résztvevők szakmai előadásokat hallgathatnak meg a testnevelés és a sport témakörében.

Elismeréseket adtak át

Az eseményen átadták a Dr. Istvánfi Csaba Életműdíjat, amelyet ebben az évben Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna vehetett át. A Matolay Emlékérmet Szöginé Kotormán Zsuzsanna (Hódmezővásárhely), Hegedűs Roland (Százhalombatta) és Kavalecz Gábor (Veszprém) érdemelte ki.  A programon gyüttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Pedagógus Kar és Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában