Várva várt fejlesztés

3 órája

Megkezdődött az Elek és Kétegyháza közötti út felújítása - galériával, videóval

Teljes hosszában megújul az Elek és Kétegyháza közötti 4435-ös számú út. Az útfelújítás első üteme már elkezdődött, a beruházás 253 millió forint hazai forrásból jön létre, és várhatóan év végéig be is fejeződik. Ha minden jól megy, akkor a második ütemmel pedig jövő nyárra végeznek majd.

Vincze Attila

Elek polgármestere az útfelújításról szóló hétfői tájékoztatón először is örömét fejezte ki, hogy végre megkezdődhetett a régóta várt felújítás az Elek és Kétegyháza közötti útvonalon. Szelezsán György kiemelte, a munkálatoknak mind a két településen élők nagyon örülnek, illetve azok is, akik a környékről erre közlekednek. Mint mondta, egy rendkívül fontos útszakaszról van ugyanis szó, ami már több évtizede felújításra vár: például ezen az útszakaszon közelíthető meg a kétegyházi vasútállomás, de sokan munkába és iskolába is erre járnak.

útfelújítás, beruházás, Elek, Kétegyháza
Régóta várt útfelújítás kezdődött el az elmúlt hetekben az Elek és Kétegyháza közötti útszakaszon
Fotó: Lehoczky Péter

Az útfelújítás első ütemét még idén átadják

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának igazgatója a helyszínen ismertette a beruházás részleteit. Cserkúti András elmondta, hogy alapvetően egy ütemezett útfelújításról van szó, jelenleg az első ütem kivitelezési munkálatai folynak az érintett útszakaszon. Aktuálisan a bozót-, cserje- és fakivágások, illetve a lokális pályaszerkezet cseréjét végzik a vállalkozók.

Kifejtette, hogy a beruházás során a szakemberek javítják a leszakadt burkolatszéleket, összesen 480 négyzetméter útfelületen végeznek pályaszerkezet-cserét, a burkolatot pedig teljes szélességben kétrétegű aszfaltburkolattal látják el. Megjegyezte, hogy a kivitelezés végén kétszer másfél méter széles útpadka épül, emellett cserélik az úttartozékokat, illetve tartós útburkolati jeleket festenek fel. Elmondta, hogy az első ütem kivitelezési munkálatai a tervek szerint idén év végéig befejeződnek.

Kitért arra, hogy a munkálatok alatt a közlekedőknek útszűkületre és sebességkorlátozásra, illetve jelzőőrös és jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítaniuk. Cserkúti András arról is tájékoztatott, hogy a beruházás hazai forrásból, bruttó 253 millió forintból jön létre. Hozzátette azonban, hogy a felújítás ezzel nem áll meg, hiszen a második ütemben a Kétegyháza felőli 1812 méteres szakaszon a közbeszerzési eljárást már lefolytatták, azonban mivel forráskiegészítésre van szükség, ezért erre egy kérelmet nyújtottak be az államkincstár felé és amint a pénzt rendelkezésre bocsájtják, akkor várhatóan jövő tavasszal ott is megkezdődhet a felújítás.

A felújítás az elekiek Békéscsabára való jobb közlekedését is segíti

A térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2010-ben, mikor bekerült az Országgyűlésbe, a választókerületében található utak állapotáról rossz, rosszabb, legrosszabb és járhatatlan kategóriákban lehetett beszélni. Dr. Kovács József kiemelte, ebben azóta számos pozitív előrelépés történt, hiszen azóta országosan több mint 1200 kilométernyi út épült vagy újult meg, ebből pedig a térség is profitált.

Hangsúlyozta, hogy az útépítés egyébként egy drága műfaj Magyarországon, eddig 14 év alatt mintegy 4500 milliárd forintot fordított a kormány az utak felújítására és rendbehozatalára, valamint új utak építésére. Mint fogalmazott, a mostani útszakasz azért is fontos, mert ezen keresztül lehet innen Békéscsaba irányába közlekedni, illetve Medgyesegyháza felé is egy jelentős rövidítést jelent, ezért mihamarabb járhatóvá kell tenni. Hozzátette: a beruházás két választókerületet is érint, korábban pedig a Kétegyháza és Gyula közötti útrekonstrukció esetében már egy szép együttműködés jött létre ilyen szempontból, reméli, hogy ezúttal is így lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában