Kereskedelmi és iparkamara

1 órája

Szakács lennél vagy burkoló? Lehet még jelentkezni a vetélkedőre

Tanműhelylátogatással egybekötött vetélkedőt hirdet felső tagozatos diákokból álló csapatok számára a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A vetélkedőre a csapatok október 11-ig jelentkezhetnek egy beugró kérdéssor kitöltésével – ismertették.

Licska Balázs

A kamaránál közölték, hogy a sütés-főzés, a cukrászat, a turizmus iránt érdeklődőket a BSZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola tankonyhájába; míg a barkácsolás, a festés-mázolás, a tapétázás iránt érdeklődő csapatokat pedig a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola tanműhelyébe várják vetélkedőre.

vetélkedő, felsősök, tanműhely
Két, tanműhelylátogatással egybekötött vetélkedőt szervez felső tagozatosoknak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Fotó: MW

– Sokat gondolkodtunk, hogy milyen vetélkedővel tudjuk megszólítani a diákokat és a tanárokat. Igen, a pedagógusokat is, hiszen, ha ők nem figyelnek fel a plakátunkra, akkor el sem jut a gyerekekhez a felhívás. Márpedig az iskolák naponta kapnak felkérést különböző versenyekre, ki kellett tűnnünk a tömegből – mondta Mészárosné Szabó Anna, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője. – Olyat szerettünk volna mutatni, ami szórakoztatja a gyerekeket, de segíti is őket a pályaorientációban, sőt betekintést nyerhetnek a középiskolai tanműhelyekbe, ahova egyébként kevesen jutnak be. Óvakodunk a verseny szótól: ez ugyanis nem verseny, amit mindenáron meg kell nyerni. Hiszünk abban, hogy itt a tapasztalattal mindenki nyer, de persze senki sem tér haza üres kézzel – fogalmazott.

A vetélkedő több ágazatot ölel fel

A megmérettetés ebben az évben több ágazatot ölel fel: a turizmus-vendéglátást, valamint a fa- és építőipart. Az a cél, hogy a felső tagozatosok jobban belelássanak az ide tartozó szakmákba, de ne csak az elméleti tudásukat használják, hanem próbálják ki magukat kétkezi munkában is. Éppen ezért háromtagú, 6-7-8. osztályos csapatokat várnak – fiúkat és lányokat, vagy éppen korosztályokat vegyesen is, hiszen lehet, hogy az egyik csapattag a tortadíszítésben, a másik a koktélkészítésben kiváló, vagy éppen valaki kiválóan burkol, a másik pedig szívesen barkácsol.

Október 11-ig lehet jelentkezni

A csapatok október 11-ig jelentkezhetnek egy beugró kérdéssor kitöltésével. A vetélkedővel kapcsolatban további részleteket nyújtanak

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában