2022.12.27. 11:17
A lelki utat is megmutatja a csabai költő legújabb kötete
Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas költő, szerkesztő, kritikus nemrégiben megjelent könyve mély gondolatokat fogalmaz meg és szilárd pontokat keres a hétköznapok zavarai között. A versek szerint létezik valamiféle központi szeretet, bázis, amely keretet ad a mindennapoknak, és segít összerendeződni. A kötet Magaddá rendeződni címmel jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában.
A költő a keresztény hagyomány fontosságáról is beszélt /Fotó: Bach Máté/
Az Új száztizedik szonett című versben Farkas Wellmann Éva arról ír, hogy a „most érvényét” akár az is igazolhatja, hogy az ember szeme „rányílt a szerelemre”. Mintha azt állítaná, a mindennapok könnyebbé válnak, ha erős érzelmek támogatják. A verset egyébként a Látó folyóirat felkérésére írta. A feladat az volt, hogy egy-egy Shakespeare-kezdősort folytassanak a felkért alkotók – olvasható a magyarnemzet.hu cikkében.
– Számomra izgalmas kezdet volt, hogy „Ó, jaj, igaz: sokfelé kóboroltam”, mert az ember élete az érzések szintjén is elmozdulások sora. Azt próbáltam körüljárni, hogy a változásokhoz képest mi az, ami stabil tud lenni, ez pedig a szeretet, szerelem – magyarázta a költő hozzá téve: – Ideális, ha azt tehetné az ember, amire érzelmileg éppen fel van készülve.
A szeretet többször is előbukkan a kötetben. A Létezésben egyszer című versben a földi szeretet Isten megtapasztalható szeretetévé válik. A vers a Parancsolatok ciklus első szövege, amellyel kapcsolatban Farkas Wellmann Éva elmondta, hogy a hit gyerekkora óta biztos pont az életében, mindent ahhoz tudott viszonyítani. Ám ez a vers mégis nehezen született meg.
– Azért volt nehéz, mert egy kezdőpontot kellett megadni. Itt hangzik el, hogy „Az Úr vagyok, a te Istened, ne legyenek néked idegen isteneid” – magyarázta, majd hozzá tette: – Az Istenre való ráismerés sokféle lehet. Nem feltétlenül egyszeri, hatalmas pillanat és lehetőség, hanem Isten örökké egy, „egy a sokakkal s minden istenekkel”, és egyúttal számos formában felismerhető.
S bár az olvasó azt hihetné, hogy a költő ezzel valamiféle szinkretikus világ felé nyit ajtót, az Örökségek című ciklusban határozottan leszögezi: keresztény szemléletet örököltünk.
– Ez mindenképpen fontos örökség, keretezheti a létezést, a mindennapi életet. A keresztény vallás a szereteten alapul, ez sokat tud segíteni nekünk, ha hagyjuk, és nem engedünk teret a felbuzgó ösztönöknek – mondja, miközben a következő ciklus, a Adatmentések című sorozat kapcsán azt hangsúlyozza, mennyire fontos szervező erő lehet az elcsendesedés.
– Néha azt is nehéz elérni, hogy akár 5-10 percnyi teljes csendet teremtsünk magunknak, pedig ezekre a csendekre mérhetetlenül nagy szükség van. Ilyenkor fontos, hogy csak magunkkal legyünk, rálássunk arra, akik vagyunk, ahogy mozgunk a világban, amilyen tevékenységet végzünk – magyarázza, s az efféle belső utazást úgy értékeli: ilyenkor láthatjuk meg „azt az embert, akivé váltunk”.
