Hisz az univerzumban a Gálfy Gyűrű-díjas színésző, Csonka Dóra

– Az elismerést a Jászai Mari-díjas Felkai Esztertől, a színház örökös tagjától vette át. Milyen érzés volt ez? Számított rá?

– Egyáltalán nem számítottam rá és nagyon ledöbbentem. Akik körülöttem voltak, szerintem ezt pontosan látták. Még mindig keresem a szavakat és a gondolatokat, kicsit zavarban is vagyok. Nagyon hálás vagyok, mert ez egy eszméletlenül megtisztelő dolog. Nem is gondoltam rá, hogy ezt megkaphatom. Azt tudtam, hogy két produkcióban engem jelöltek erre a díjra, ami már önmagában egy hatalmas dolog. Hiszen azt mondja egy rendező, hogy abban a darabban szerinte te vagy az, aki ezt megérdemelné. És egy-egy adott darabban van, hogy húszan is vagyunk – vagy annál is többen. Tehát nagyon boldog voltam, úgy éreztem, jó úton haladok és jól dolgozom, ha jelöltek. Pedig még tippjeim is voltak, hogy idén ki vagy kik fogják nyerni. De hogy az én nevem hangzik el, azt egyáltalán nem vártam. 

– Színészként gondolom a közönség visszajelzése, tapsa az, ami a legfontosabb. De mit jelent egy-egy, főleg ilyen rangos díj vagy elismerés? 

– Ez egy nagyon rangos díj. Amikor a szüleimnek elmeséltem, hogy ez igazából mit is jelent, bennem is akkor tudatosult igazán, hogy ez mekkora felelősség. Szerintem a díjak felelősségek. Onnantól kezdve, hogy azt mondják, hogy te érdemes vagy valamire, akkor azt utána a következő 10-20 évben be is kell bizonyítani. Legalábbis bennem azonnal ez fogalmazódott meg. Eddig is így gondolkodtam erről a pályáról, de ezek után meg méginkább szeretném munkával megköszönni azt, hogy ezt a díjat idén én kaptam. A nézői visszajelzések nagyon fontosak, hiszen nekik, értük játszunk. De mindemellett azoknak az elismerése is az, akikkel együtt dolgozom.

– Az elmúlt évadban is több előadásban láthatták az érdeklődők, így például az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékban, de a fellépők között volt a Csupa Csoda című előadáson is májusban, ahol musical slágerek csendültek fel. Mikor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja?

– Az a gondolat, hogy én színész szeretnék lenni nagyon-nagyon sokára fogalmazódott meg bennem. Kislány koromban énekesnő szerettem volna lenni. Ötéves lehettem, akkoriban számomra Britney Spears volt az etalon (nevet). Szóval akkoriban popsztár akartam lenni. Általános iskolában elkezdtem színjátszó szakkörbe járni. Érdekelt, jó volt a csapat, jól éreztem ott magam, szerettem verset mondani, énekelni, szerettem fellépni. Ahogy teltek az évek úgy fogalmazódott meg, hogy igazából én nem énekesnő szeretnék lenni, hanem színházban szeretnék dolgozni. Abban a közegben találtam meg azt az előadói kifejezésmódot, aminél azt éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom, engem az tölt fel. Végül a musicalek világa hozta el mindkettőt, az éneklést és a színészetet, az életembe. 

Amikor ide kerültem, már a második héten rájöttem az iskolában, hogy ha valaki tud énekelni, akkor az még csak a mínusz második lépcső. Igyekeztem nagyon fejleszteni magam, mert prózában is nagyon jó szerettem volna lenni – hogy ne csak azt mondják rám, hogy igen, ő szépen énekel. 

– Mi volt az első meghatározó színpadi élménye, illetve ki tudná emelni azt a szerepet, ami a legközelebb állt Önhöz eddigi karrierje során? 

– Amikor először a Jókai Színház színpadán állhattam, akkor az talán a Koldusopera című előadás volt. Elsős voltam és négy előadás erejéig beugrottam egy statiszta tánckari pozícióba. Az nagyon meghatározó volt.  Abban az évben ment a L.O.M. (Land of Music) nevű sorozat, ami minden hónapban egy musical gálát jelentett. A gyereknapi válogatásban én is benne voltam és énekelhettem egy Herkules dalt, mint múzsa, és mint Jázmin hercegnő az Alladinból. Arra is nagyon-nagyon sokat gyakoroltam. 

Ami meghatározó volt, az a Kövér Király című mese. Akkor másodikos voltam és egy nagyon jó csapatban dolgozhattam, rengeteget tanulhattam tőlük. Én voltam a darabban az egyetlen diák, az volt az első komolyabb szerepem, küzdöttem is vele, nagyon meg akartam felelni. De egy nagyon támogató közeg vett körül. Meghatározó lépcsőfoka volt a tanulási folyamatomnak.  Illetve, pár évvel ezelőtt a Sweet Charity című musicalt is kiemelném, amiben én voltam Charity. Az egy következő lépcsőfok volt számomra. 

–  Volt-e, vagy van-e szerepálma?

– Nehéz ez a szerepálom-kérdés. Például korábban egyáltalán nem ismertem a Pápanő című musicalt, ami Németországban egyébként egy nagyon sokat futott darab, azonban nálunk teljesen ismeretlen. Hogy ha ismetem volna ezt a darabot, akkor ezt a szerepet biztos, hogy annak neveztem volna. Vannak nyilván nagy, emblematikus női szerepek, amik ha megtalálnának, azért nagyon hálás lennék. De ezt nem mindig tudom reálisan megítélni, mert többször előfordult olyan, hogy megkaptam egy szerepet és elcsodálkoztam rajta. Végül pedig kiderült, hogy tényleg jó ötlet volt, hogy én játszhatam. Úgy hogy igen, vannak szerepálmaim, nagyon nagyok is – elég álmodozó típus vagyok, bár ez még sosem vált hátrányomra. Abban hiszek, hogy ha gyakran mondogatom magamnak, akkor az univerzum úgyis hozza, amit kell.

–  Mi az, amin jelenleg dolgozik? Hol láthatja legközelebb a közönség?

– Ugye lezártuk a kőszínházi évadot, de lényegében már majdnem másnap be is mentünk és elkezdtük felújítani az Anconai szerelmeseket. A Szarvasi Vízi Színház után július 7-én Békéscsabán, a főtéren is megtekinthetik a nézők – utóbbi egy ingyenes program lesz, amire nagy szeretettel várunk mindenkit. Kíváncsi vagyok, hogy milyen egy színházi előadás a főtéren, ugyanis tavaly a Made in Hungária volt porondon, amiben sajnos nem tudtam szerepelni. A városházán már játszottam, és szerintem ezeknek teljesen más hangulata van. 

Ősszel a Madách Színházban lesz a Six című új koncert musical bemutatója. Ez VIII. Henrik hat feleségéről szól, egy nagyon „újhullámos” musical, szerintem nagyon-nagyon jó lesz. Ennek már nyáron elkezdődnek a próbái, így egy teljes hónapig Budapesten leszek.