Meg kell dolgozni a fiúkat

2024.07.05. 06:47

Népművészet: a legfiatalabb öt-, a legidősebb 81 éves a békéscsabai táborokban

A nyári népművészeti táborokban öt héten keresztül az országból és a határon túlról 30 csoportban közel 400 résztvevő kapcsolódik be a munkába Békéscsabán, a Tégla Alkotóházban, valamint külső helyszíneken, több mester műhelyében. Az első hét pénteken zárul le, bőr- és faművesek, fazekasok, kosárfonók, szíjgyártó-nyergesek, takácsok, hímzők, valamint a gyermek- és ifjúsági csoportok vették birtokba hétfőtől az alkotóházat a gazdag szakmai és közösségi programokon, a népművészet jegyében.

Nyemcsok László

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke hangsúlyozta, 1989 óta szerveznek nyári népművészeti táborokat Békéscsabán, az idei a 35. alkalom, a népművészet iránt nem csökken az érdeklődés.

A népművészet számos szakágában indítottak tábort
A népművészet számos szakágában indítottak tábort Fotó: Bencsik Ádám

Megismerkednek a népművészet számukra ismeretlen területeivel is

– A gyermekek, fiatalok és a felnőttek együttlétének célja a tárgyformálás, a népi kismesterségek tudásátadása – hangsúlyozta Pál Miklósné. – A résztvevők a választott időszakban és szakterületen megismerkednek a magyar népművészet számukra még ismeretlen területeivel, illetve meglévő tudásukat, gyakorlati jártasságukat bővíthetik.

Pál Miklósné kitért arra, a korösszetétel nagyon egészséges. Az 50 év alattiak alkotják a résztvevők 58 százalékát, ebből 18 százalék a 12 éven aluli gyermek. A derékhadat, a táborlakók 49 százalékát a 40 és 60 év közöttiek adják. A legfiatalabb táborozó 2019 született, vagyis ötéves, a legidősebb 1943-ben, azaz 81 esztendős.

Még dolgozni kell rajta, hogy emelkedjen a fiúk száma

– A nemek összetétele, már kevésbé egészséges. A tábor csapatát 76 százalékban nők, 24 százalékban férfiak alkotják – emelte ki Pál Miklósné. – A tavalyi évhez képest ugyan hat százalékkal javult a fiúk aránya, ami jó tendencia, de, még dolgozni kell rajta, hogy tovább emelkedjen a fiúk száma. 

A tábor lakói 140 települést képviselnek, a toplistások: Békéscsaba 107, Budapest 50, Gyula 31 fő. Magyarország 18 vármegyéjéből érkeztek a programra – csak Somogyból nem –, továbbá Budapestről. Békés vármegye vezet 205 fővel, Budapest a második 50-nel és Pest vármegye a harmadik 37-tel. Öt országból vannak vendégeik, Ausztriából, Németországból, Romániából (Székelyföld), Szerbiából (Vajdaság) és Szlovákiából (Felvidék).

A Tégla Galériában textilképekből nyílt kiállítás

Az egyesületi elnök szólt arról, mindenki egy csoportba iratkozott be, ott is dolgozik alapvetően, de a többi csoportot is meglátogathatja, esetleg bele is kóstolhat a munkájukba, és természetesen tovább is lehet dolgozni a termekben. Minden héten négy táborszintű programot is tartanak. Szerepel ebben szalonnasütés, kürtőskalács-készítés, közös éneklés és tánc is. Hetente más-más népi kézműves szakágban kerestek egy-egy előadót, aki érdekes dolgot mond a saját szakterületéről.

 A gyermekek, fiatalok és a felnőttek együttlétének célja a tárgyformálás, a népi kismesterségek tudásátadása. Fotó: Bencsik Ádám

A táborral párhuzamosan az alkotóházban nyílt meg a Tégla Galéria újabb kiállítása, melyen Rell Kata szekszárdi alkotó textilképeit láthatják az érdeklődők Ébredő élmények címmel. A kiállítás megtekinthető augusztus 2-áig, az alkotóház nyitvatartási idejében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!