Rangos kitüntetés

2024.08.17. 08:21

A gyomai Fásy Ádám Magyar Érdemrend lovagkeresztet kapott

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, Zsigó Róbert a minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át pénteken a Pesti Vigadóban. Az ünnepség keretében Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át a gyomai származású Fásy Ádám kulturális szervező, műsorvezető, a Munkácsy Alapítvány elnöke.

Nyemcsok László

Fásy Ádám 1952-ben született Gyomán, ami ma már Gyomaendrőd része. A város díszpolgári címét is megkapta. A Fásy Mulató – régi és új nevén – a Zeneexpressz tulajdonosa, műsorvezetője. Rengeteg Békés vármegyei kötődése van. A szeghalmi Puszta Csárdában, majd a körösladányi Vén Márkus vendéglőben üzletvezető-helyettes volt. Innen került 1983-ban Dévaványára, ahol egy éven át a Vadkacsa vendéglőt vezette. 1984-1988. között Gyulán az Aranykereszt Hotel igazgatójaként dolgozott. 1989-ben gasztronómiai tanulmányúton vett részt, fél Európát bejárta.

fásy ádám, lovagkereszt, kitüntetés
Fásy Ádám kulturális szervező, műsorvezető, a Munkácsy Alapítvány elnöke, miután átvette a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést Mellette Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter (jobbra) és Zsigó Róbert, a minisztérium parlamenti államtitkára (balra). Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Fásy Ádám Békés megye legnagyobb szállodáját is irányította 

1990–1991-ben magánvendéglőket nyitott. Békéscsabán a Bella Itáliát, Gyulán a Blanka éttermet és az Anita sörözőt. Ezt követően Békés megye legnagyobb szállodáját, a Fiume Hotelt irányította 1994.-ig. Majd hirtelen váltás: a magyar játékkaszinólánc, a Casinos Hungary dél-kelet európai regionális vezérigazgató-helyettesének nevezték ki. Ezt a tisztet hat éven át töltötte be.

Felsőfokú vendéglátó menedzser diplomával rendelkezik, amit 1993-ban szerzett. Azóta is szíve csücske a vendéglátás, azon belül a gasztronómia. Saját receptjei vannak, ahogy mondják, mesterien főz. Élete egyik fő büszkesége a szakácstudománya, melynek köszönhetően rengeteg sikert elért, és számos díjban részesült.

1991-ben jegyezte el magát a szépségkirálynő-választásokkal

Fásy Ádám 1991-ben jegyezte el magát a szépségkirálynő-választásokkal. A Miss Universe Hungary, a Miss Europe Hungary és a Miss Intercontinental Hungary licenc tulajdonosa lett, majd 1995-ben csatlakozott ezekhez a Miss World Hungary. A szépségiparral kötött házassága 2006-ig tartott, amit 2016-ban a Magyarok Világszépe Szépségversennyel élesztett újjá.

– Időközben műsorvezetőként is debütáltam, 1998-tól 2005-ig az Emberközelben című tévéműsort szerkesztettem és vezettem – hangsúlyozta. – 1999-től a Fásy Mulató és a Zeneexpressz című műsorok tulajdonosa és műsorvezetője vagyok.

Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, így van Ádámnál is

Díjakban sem volt hiány, 1996: Bárczy Gusztáv-díj, 1998: Az év mecénása díj, 2000: A világ legjobb karitatív szervezete díj. 1998-tól 2010-ig a Kereskedők és Vendéglátósok Országos Szövetségének társelnöke volt, 2011-ben megválasztották a Bio Agrár Kultúra Egyesület nagykövetének és 2011-ben a Pálinka Lovagrend tagjának, valamint több mint 15 éve a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja.

Persze ahhoz, hogy mindez sikerüljön, kellett neki is egy „segítség”. Egy szerető, okos feleség.

– Mint tudjuk, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ez teljes mértékben igaz nálam is – hangsúlyozta Ádám. – Feleségem, Marika dinamikus, okos, határozott NŐ. Nagybetűs NŐ, aki nélkül ma nem tartanék ott, ahol tartok. Marikát 1991-ben ismertem meg, akinek temperamentuma, határozottsága és persze a szépsége is elvarázsolt. Szerelem volt első látásra, ami azóta is tart. Összefonódott az életünk és a munkánk. Szerelmünket kislányunk, Zsüliett születése pecsételte meg. A Fásy Birodalom alapköveit hárman, Zsüliett, Marikám és jómagam fektettük le. Itt tartok most, de ne higgyék, hogy ezzel vége! Sok új és érdekes ötletet tartogatunk mi, a Fásy család. Ez a mi utunk. Tartsanak velünk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!