Díjátadó

2024.08.02. 15:08

Legyél krónikás! – a békési Hőzső család történetéről írt esszé nyerte a pályázatot

Megtartották a „Legyél krónikás! – E-emlék” című esszépályázat Békés vármegyei díjátadóját pénteken délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárában. A pályázatot 2024 tavaszán a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár közösen írta ki amatőr hely- és családtörténet kutatók számra. A „Legyél krónikás!" megmérettetésen a vármegyében dr. Fábián Judit A Hőzső család szerepe a Körösökre épült Békésen című munkája lett az első, a második helyen Kátai Zsuzsanna, míg a harmadikon Szász János végzett.

Papp Gábor

A díjátadón dr. Sáfár Gyula, az MNL Békés Vármegyei Levéltárának igazgatója elmondta, a „Legyél krónikás!" pályázat keretében helytörténeti és családtörténeti tárgyban született dolgozatokkal lehetett pályázni. A beküldött esszékben a két terület, a helytörténet és a családtörténet szoros összefügg egymással.

A beérkezett, díjazott pályamunkákat Halmágyi Miklós történész-levéltáros értékelte, illetve méltatta. Mint elmondta, nagyon nehéz volt a rangsort felállítani a három beérkezett színvonalas munka között.

Sáfár Gyula, dr. Fábián Judit, Kátai Zsuzsanna, Szász János és Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatója a díjátadón
Fotó:  Bencsik Ádám

„Legyél krónikás!”: változatos munkák születtek

Szász János Nagyapám emléke című dolgozata a szerző nagyapja, Szász Domokos pályafutását mutatja be, aki postavezető, postaigazgató volt Gyulán a két világháború között.

– Tiszteletreméltó és rokonszenves ebben a munkában, hogy a források egy egészen új képet rajzoltak meg Szász Domokosról a szerző számára is. A postavezető jókedélyű ember volt, aki a közösségért dolgozott az emberek szeretetében – fogalmazott. – A második világháborút követően olyan dolgok történtek vele, amelyek megterhelték és sötétebbé tették az életét. Halmágyi Miklós szintén kitért arra, hogy az esszé részletesen idéz a forrásokból, a sajtóból, és megadja, hol lehet elérni azokat.

Kátai Zsuzsanna Erdélybe, a Székelyföldre vezeti az olvasóit, és egy kuláknak minősített család hányattatásait, szenvedéseit mutatja be Hihetetlen, de igaz. Egy felsőcsernátoni kuláknak bélyegzett székely család viszontagságos élete 1947 és 2024 között címmel.

– Megrendítő téma, amelyet tanulságosan ábrázol a szerző, miközben összekapcsolja a családtörténetet egy térség és egy társadalmi réteg históriájával – elemezte az alkotást Halmágyi Miklós, aki minden dolgozatnál, ahogy fogalmazott egy csipetnyi jó tanácsot, kritikát is beleszőtt a méltatásába.

Dr. Fábián Judit esszéje győzött

Dr. Fábián Judit a békési Hőzső család történetét elevenítette fel. 

– Ők fakereskedők voltak, és Erdélyből úsztatták le a fát Békés irányában. Szép stílusban megírt munka, amelynek belső lendületet, dinamikát ad, hogy összekapcsolja Békés történetét Hegyközkovácsi históriájával. A Hőzső család arról a vidékről származott Békésre, majd odatelepültek vissza. A családtörténet az egyes települések történetével is összekapcsolódik – tette hozzá. Halmágyi Miklós kifejtette, a dolgozatban a Körösökről is szó esik a munkában. 

Hozzátette, bár a szerzők nem beszéltek össze, mindhárom dolgozat részben a Romániához csatolt területek felé is elvezet bennünket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!