Változatos tárlat

3 órája

Csabai Garabonciás Napok: ismét megmutatták kreativitásukat a diákok – galériával, videóval

Hat békéscsabai középiskola mintegy száz tanulójának fotó-, rajz- és kézműves alkotása látható azon a kiállításon, mely hétfőn nyílt a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikumban. A tárlat a Csabai Garabonciás Napok egyik legrégebbi programjának számít, melyet a kezdetek óta megrendeznek.

Vincze Attila

A 32. Csabai Garabonciás Napok első napjának rendezvénye látványos divatbemutatóval kezdődött, melyen a diákok megcsillogtathatták kreativitásukat.

csabai garabonciás napok, divatbemutató, kiállítás
A 32. Csabai Garabonciás Napok kiállításának megnyitója látványos divatbemutatóval kezdődött el. Fotó: Bencsik Ádám

A megnyitón a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum művészeti munkaközösségének vezetője elmondta, már a kezdetek óta része a Garának ez a művészeti program. Novák Attila kiemelte, itt minden alkotó középiskolásnak lehetősége van megjelenni a saját iskoláján keresztül. Hozzátette, az idei kiállítás hat középiskola diákjainak munkáiból jött össze, mintegy száz tanuló alkotása látható a tárlaton. Mint fogalmazott, minden falfelületet és paravánt kihasználtak, hogy végül megszülethessen a kiállítás. Megjegyezte: biztos benne, hogy az a gyerek, aki otthon alkot, egyszer egy évben be szeretné mutatni a Garabonciás Napok alatt a munkáit Békéscsabán, hisz a középiskolások számára ez az egy városi fórum létezik, melyen a műveiket ki tudják állítani.

A legtöbben grafikákat készítettek a Csabai Garabonciás Napok kiállítására

A diákok munkáit háromfős zsűri értékelte: Baji Miklós Zoltán képzőművész, Boldog Gusztáv fotóművész és Ván Hajnalka művészettörténész. Az alkotásokat festészet, grafika, fotó és iparművészet kategóriákban díjazták. Ván Hajnalka, a zsűri elnökeként kérdésünkre kifejtette: a beküldött anyagok mennyisége nem feltétlenül volt arányos, mert például idén a többi alkotáshoz képest nagyon sok grafika volt. Megjegyezte, hogy mivel a grafikán belül több különböző technikát is lehet alkalmazni, így emiatt ebben a kategóriában kifejezetten nehéz dolga volt a zsűrinek. A szakember kitért arra is, hogy korábban volt olyan év, amikor sokkal több fotó volt, ez a szám azóta is megmaradt, általában ebben egyébként bátrabbak a diákok. A grafikát tekintve pedig megjegyezte, hogy a számítógéppel készült munkák egyre nagyobb teret nyernek a tanulók körében, ugyanakkor szerinte leginkább a profizmus jellemzi ezen alkotásokat, már-már alig látszik, hogy gyerekek készítették őket. Ván Hajnalka az értékelést illetően elárulta, hogy nem is annyira a témát, hanem inkább a választott technikát nézik, de természetesen számít a mű kisugárzása is.

Ők lettek a legjobbak

  • Festészet kategóriában első díjat nyert: Petró Anna, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulója.
  • Grafika kategóriában első helyezett lett: Jova Málna, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulója.
  • Fotó kategóriában első helyezést ért el: Kenéz Kitti, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulója.
  • Iparművészet kategóriában első helyen végzett: Klembucz Eszter, a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum tanulója.
    A kiállítás egy héten keresztül tekinthető meg a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum ’B’ aulájában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!