Emlékezés

2024.09.14. 09:46

Dariday Róbertre emlékeznek a színházban

Dariday Róbertre emlékeznek a Békéscsabai Jókai Színházban szeptember 17-én, kedden 17 órakor. Az ingyenes közösségi programra szeretettel várják a nézőket is. Dariday Róbert 2020-ban lett a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja.

dr. Nagy Szilvia

Dariday Róbert színművész 96 éves korában, idén júliusban hunyt el. Budapesten született, műszerésznek készült, ám megkapta katonai behívóját. Az oroszok több magyar társával együtt Kijevbe vitték, a láger villanyszerelője lett. A táborból három év után szabadult.

Dariday Róbert, színművész, elhunyt
Dariday Róbert színművész 96 éves korában, idén júliusban hunyt el.  Fotó: Bencsik Ádám/archív

Hazatérése után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott, pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Később a Miskolci Nemzeti Színház tagja lett, végül 1982-ben költözött Békéscsabára. A színészet mellett írással, díszlettervezéssel és rendezéssel is foglalkozott. Számos komoly szerep jutott neki, például a Macbeth, a Lear király, Örkény Tóték darabjában Tót figurája, a Légy jó mindhalálig Pósalakyja. Kilencven éves kora felett is játszott, a békéscsabai teátrumban futó Trianon című rockopera narrátora volt.

Dariday Róbert több rangos elismerésben részesült

A művész 2020-ban lett a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja; a rákövetkező évben elnyerte a színház és az egykori igazgató, Gálfy László családja által alapított Gálfy Gyűrű-díjat, 2022-ben pedig Békéscsaba Kultúrájáért elismerésben részesült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!