Közös festés

2024.09.03. 14:13

Performansz kerekedett a bábszínház előtt - videóval, galériával

Közös köztéri alkotás készül a Napsugár Bábszínház kertjében; a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium tanulói egy hatalmas, fák köré tekert anyagra festenek. A performansz célja, hogy felhívja a figyelmet a ma kezdődő VII. Bábos Drámaíró Versenyre.

dr. Nagy Szilvia

Fotó: Bencsik Ádám

Király Gergő, a Szegya Fajó János Alkotóházának grafikus szakoktatója elmondta, a határidő szűkös, ezért már 8 órakor elkezdték a munkát. 

– Egy 27 méterszer másfél méteres molinóra festenek a diákok, alkotásuk tulajdonképpen promóciója is a bábszínházi eseménynek, hiszen az utcafrontról jól látható és figyelemfelkeltő lesz. Reményeink szerint beindítja majd a versenyzők fantáziáját – sorolta a grafikus szakoktató. Hozzátette, a tanárok csak az alapokat határozták meg; a logó minden oldalon megjelenik, a frontoldalra pedig felkerül a VII. Bábos Drámaíró Verseny felirat. 

– Kértük, hogy minél színesebb, változatosabb legyen az összkép, de jórészt a gyerekek kreativitására bízzuk a művet, szinte teljesen szabad kezet kaptak. Mintegy ötvenen dolgoznak váltásban, kisebb-nagyobb csoportokban – emelte ki.

A 14 és 20 év közötti szegyások egész nap speciális elegyet kennek a vászonra: a temperába kevert faragasztó jól köt és tartós.  – Szinte még benne vagyunk a nyárban, jó ez az akklimatizáció, bemelegítés a gyerekeknek. A szabad levegőn kibontakozhatnak, fantáziájuk szárnyalhat – fűzte hozzá Flóra Virág grafikus szakoktató.

 A performansz alkotói elmondták, a részletes ábrák időigényesebbek. Fotó: Bencsik Ádám.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!