Hagyományok

2024.09.14. 19:40

Országos társastánc ranglistaversenyt rendeztek Békéscsabán – galériával, videóval

Felnőtt, ifjúsági standard, junior tíztánc, senior standard és profi latin ranglistaversenyt rendeztek szombaton a Csabagyöngye Kulturális Központban. A társastánc ranglistaversenyt a Nyíri Lajos Táncsport Egyesület és a kulturális központ hívta életre.

Papp Gábor

Csik Krisztina, a program egyik szervezője elmondta, pontszerző versenyt rendeztek, amely a ranglistaversenyzők számára azért kiemelten fontos, mert az alapján delegálhatják őket a világbajnokságra és az Európa-bajnokságra. Hozzátette, a megmérettetésre az ország számos részéről, a teljesség igénye nélkül Zalaegerszegről, Pécsről, Szombathelyről, Budapestről egyaránt érkeztek társastánc versenyzők, de megyei táncosok is parkettára léptek. Csik Krisztina kiemelte, összesen 62 pár állt rajthoz a versenyen.

társastánc, verseny, Békéscsaba, Csabagyöngye
A társastánc ranglistaverseny nagyon látványos produkciókat hozott. Fotó: Bencsik Ádám 

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója köszöntő beszédében elmondta, Felczán Béla és felesége, Nyíri Mária voltak azok, akik évtizedeken keresztül vitték a békéscsabai társastánc sportot.
– Nagy részben a munkájuknak köszönhető, hogy itt lehettünk a verseny szombati napján – fogalmazott. – Békéscsabán 55 évvel ezelőtt kezdődtek az országos versenyek. Ez 52 éven át folytatódott, majd volt egy év szünet, és újrakezdhettük. Szombaton pedig egy ranglistaversenyt fogadhattunk.

Nagyszüleik nyomába léptek a fiatalok a társastánc versenyen

Szólt arról, hogy a megmérettetésen részt vettek fiatalok, akiknek a nagyszüleik voltak akkoriban, az első csabai versenyek idején olyan korban, mint most ez az ifjú nemzedék. 
– Szerencsére vannak senior versenyzőink is – folytatta a gondolatot. – Óriási dolog, hogy egy ilyen jellegű megmérettetésnek adhatott otthont Békéscsabra, amiért nagyon sokan dolgoztak, dolgoznak. Szólt arról, hogy a hétvége első napján 30 serleg várt arra, hogy megtalálják a gazdájukat. Az eseményen több korosztály adott elő látványos táncokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!