Egykori békéscsabai játékosai is búcsúznak Mészöly Kálmántól

Mészöly Kálmán első békéscsabai évében csapata kilencszer győzött, tíz döntetlent játszott és tizenötször szenvedett vereséget és a 13. helyen végzett. Egy évvel később tizenkét sikert könyvelhetett el, hét döntetlen és tizenöt vereség mellett, ami a 10. helyet eredményezte. A csabai két év után került a Vasashoz, mellyel magyar bajnoki bronzérmet nyert.

Bár már több mint négy évtizede annak, hogy a Viharsarokban edzősködött, az itteni jó kapcsolatai megmaradtak, betegsége előtt sokat járt vissza jó barátaihoz.

Pásztor Józsefet, a Békéscsabai Előre egykori karmesterét, későbbi edzőjét hamar bizalmába fogadta. Elköltözött Békéscsabára, akkori feleségével a Bartók utcán laktak.

– A későbbi válogatott játékos és edző fia, Géza is itt lakott, kisgyerekként én voltam a példaképe – emlékezett Pásztor. – Kálmánnal sok közös élményünk volt. Emlékszem, hogy edzés után rendszeresen lábteniszeztünk, én voltam vele párban, a két játékostárs, Vágási Sanyi és Kerekes Attila volt a másikban. Vérre menő csatákat vívtunk. Nem szeretett veszíteni. Persze ilyen volt játékosként és edzőként is.

Pásztor szerint Mészöly nagyon tudta motiválni a játékosait. 

– Nem voltunk profik, az akkori játékosokat nem fizették meg annyira, így talán nem is követelhetett annyit egy edző. A játékosok „szomjasak” voltak, meg-megittak egy-egy fröccsöt. Kálmán egy ízben úgy próbálta motiválni a csapatot, hogy a játékosokat megkérte, két hónapig senki ne igyon egy kortyot sem. Ő is – aki szintén szerette a fröccsöt – így tett és be is tartotta, mint ahogy a csapat kilencvenöt százaléka is. Géza fiával – aki a Haladás szakmai igazgatója – a közelmúltban, csapata békéscsabai vendégszereplése alkalmából itt járt a Kórház utcai stadionban. Mondta, hogy édesapja nagyon nincs jól, bent van a kórházban. Jó ember volt, aki nagyon szerette a játékosait.

Vágási Sándor, a Békéscsabai Előre Spartacus beállósa, aki az 1978. december 2-án a Diósgyőrnek lőtt mesterötössel vált ismertté, s amiért akkor az igen ritka tízes osztályzatot kapta meg az újságíróktól, nagyon régen találkozott Mészöllyel.

– Nem tartottuk a kapcsolatot, régen láttam – mondta a már nyugdíjas egykori kiválóság. – Nagyon emberi volt, aki a játékosokkal baráti viszonyt ápolt, tegeződtünk is. Szívesen lábteniszezett velünk akkori játékosokkal. Az igaz, hogy heves vérmérsékletű volt, mert mindig nagyon akart győzni, kitette a szívét-lelkét. És igen, nagyon értett ahhoz, hogy lelkesítse, motiválja a labdarúgóit. Kimondottan szerettük, mint edzőt, akire fel lehetett nézni.