A 70 esztendős Magyar Pál ma is aktív

Cselgáncs A 70 esztendős Magyar Pál ma is aktív, az edzéseken számtalan gyakorlatot maga mutat be a tanítványoknak.

– A küzdősportokhoz kell egy kis „őrület”! – mosolyodott el. – Úgy érzem, hogy a gyerekek elfogadtak, hallgatnak rám. Hamar összebarátkoztunk, segítek nekik, ahogyan tudok. Viszont én még a régi korból való edző vagyok, aki szereti a csendet, ami a mai gyerekeknél elég problémás szokott lenni, de itt megtanulták, hogy ez fontos szabály. A mi sportunkban nagyon lényeges a tisztelet, mondhatom, hogy ez a dzsúdó alapja. Ha már a tatamin vagyok, akkor harcolok, de azután tisztelem az ellenfelet. Következetes vagyok, amikor felöltöm a dojót, meghajolok, ragaszkodom a hagyományokhoz.

Magyar Pál is már mosolyog rajta, de a dzsúdó előtt más sportágakkal is kacérkodott.

– Bár kézilabdáztam és a dzsúdó előtt egy évig birkóztam is Izsó Anti bácsinál, ám mindig is a dzsúdó vonzott, jó cselgáncsos akartam lenni! – mondta az idős edző, amikor a kezdetekről kérdeztük. – 1970. január 1-től már igazolt versenyző voltam, és a 63 kilogrammos súlycsoportban versenyeztem Sarkadi Jánosnál, a Szalvai legendás edzőjénél. Elkezdtem versenyekre is járni, de bevallom, hogy olyan nagy eredményeim nem voltak. Az edéseken bárkit le tudtam győzni, de nem voltam igazi versenyzőtípus. Nyertem vidékbajnokságot, országos bajnokságon is voltam dobogós, az első osztályban pedig ötödik helyezett.

– Ezután átmentem a Román Zoltánhoz a rendőrségre az általa alapított dzsúdó klubba, ahol még versenyeztem is, de a titkári feladataim mellett próbáltam tanítgatni a gyerekeket is – folytatta a visszaemlékezést Magyar Pál. – Ezután következett a Gyáni János által alapított Kano SE, ahol három évvel ezelőttig tevékenykedtem. Ez idő alatt eljártunk a Nyílt Masters Judo Bajnokságra, ahol a két évtized alatt nem kevesebb, mint tizenhat érmet szereztem, melyek között volt három arany is. Emellett kétszer, 2007-ben Lignano Sabbiadoróban és 2015-ben Balatonfüreden léphettem fel a dobogó harmadik fokára a masters Európa-bajnokságon. Három évvel ezelőtt kerültem a békéscsabai HATO Judo és MMA SE-hez, ahol Halmágyi Antallal és Tóth Szabolccsal együtt dolgozom edzőként a gyerekekkel.

Magyar Pál tavaly év végén Japánban járt, amivel gyerekkori álma valósult meg

– Mindig szerettem volna megnézni Tokióban a Kodokan Egyetemet, melyet dr. Jigoro Kano, a dzsúdó ősatyja alapított meg 1882-ben. Róla tudni kell, hogy a különböző iskolákból átvette a leghasznosabb ismereteket, megtisztítva a felesleges, vagy a testi épségre veszélyes dolgoktól és megalkotta a saját új iskoláját, amit dzsúdónak nevezett el. S hogy miként jutottam el a szigetországba?

– Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós javasolta, hogy szálljak fel a szállásomhoz közeli állomáson a metróra, ami egészen odáig visz. Ez túl egyszerűnek tűnt, ám sajnos angolul sem beszélek, japánul még úgy se. Az utolsó estét töltöttük Tokióban, amikor jeleztem a a vezetőnknek, az egyébként karate edző Kovács Lórántnak, hogy nem akar össze jönni a látogatás. Ő javasolta, hogy forduljak a japán idegenvezetőnkhöz, egy hölgyhöz. Rendkívül készséges volt, felhívta az egyetemet és írt egy papírt, hogy ott fogadjanak.

– A szállásunkhoz hívott egy taxit, ami elvitt az egyetemre. Bementem az épületbe, de egy lélekkel sem találkoztam. Végül két fiatalember segítségével eljutottam a dojóhoz, ahhoz a hetedik emeleten lévő küzdőteremhez, ahol a foglalkozásokat tartják. A karzatról betekinthettem az edzésre, mintegy fél óráig voltam ott. Ha nem mentem volna el, akkor nagy kudarcként értékeltem volna a tokiói utat! Amikor másnap találkoztam a japán hölggyel, mondtam neki, hogy olyan szívesen megölelném! Tudnunk kell, hogy a japánok nagyon távolságtartóak, de a hölgy kinyújtotta a kezét és átkaroltuk egymást.