Békéscsaba

2024.05.29. 19:49

Sportfórumon értékelték az elért eredményeket

Sportfórumot szervezett Békés Vármegye Önkormányzata és a Sportegyesületek Országos Szövetsége szerdán Békéscsabán, a Békés Vármegyei Kormányhivatal épületében, amelynek nagyterme teljesen megtelt helyi szakemberekkel. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, valamint Kovács Norbert, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese bemutatta a sportfórumon azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt 14 évben elértek a sport területén.

Licska Balázs

Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke elmondta, óriási érdeklődés övezte a sportfórumot, amelyre több mint 150-en regisztráltak, illetve amely eszmecserére is lehetőséget adott. Úgy véli, manapság nagyobb kihívást jelent a sportra, mozgásra ösztönözni a fiatalokat, mint korábban, hiszen konkurensként ott van az online világ. Ezért szükséges népszerűsíteni, vonzóvá tenni a sportot, illetve megfelelő infrastruktúrára van szükség.

sportfórum, sport, mozgás, sportolás, Békés Vármegye Önkormányzata
Herczeg Tamás, Kovács Norbert, Balogh Gábor és Zalai Mihály a sportfórumot megelőző sajtótájékoztatón. Fotó: Bencsik Ádám

Békéscsabán van lehetőség a sportolásra

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, egy felmérés alapján komoly eredményeket értek el abban a tekintetben, hogy hányan sportolnak, mozognak itthon, aminek népegészségügyi szempontból ugyancsak van jelentősége. Az egészségben töltött évek tekintetében fontos szerep jut az életmódnak, ebben pedig a mozgásnak.

Beszélt arról: az elmúlt években Békéscsabán fejlesztették a kerékpárút-hálózatot, futópályákat alakítottak ki, szabadtéri kondiparkokat létesítettek akár a belvárosban, akár a kertvárosias részeken, és ezek kihasználtak, tehát volt értelme ezeknek a beruházásoknak. A diáksport területén komoly sikereket érnek el a békéscsabaiak, és sokféle sportág űzésére van lehetőség a városban. Azonban van hova továbblépni, szólt a tornatermek fejlesztésének szükségességéről.

A sport nemzetet összetartó erővel bír

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Öttusa Szövetség elnöke hangsúlyozta: be kell mutatni az elmúlt évek eredményeit, népszerűsíteni kell a sportot, meg kell mutatni, hogy a sport mit képes nyújtani. Az olimpiai ezüstérmes és többszörös világbajnok egykori öttusázó elmondta, ő is rengeteg lehetőséget kapott a sporttól, amelyeket továbbvitt az életben, a munka területén. Kiemelte, hogy kiemelt támogatás érkezik a sport területére, két céllal: azért, hogy a sport révén egészséges nemzedék nőhessen fel; illetve azért, mert a sport nemzetet összetartó erővel bír.

Tízszer több pénz jut sportra, mint korábban

A Kovács Norberttel, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettesével tartott közös előadásában ismertette, hogy 2010 előtt a sport területét elhanyagolták, nem érezték annak társadalmi jelentőségét. 2010-hez képest mostanra tízszeresére, 17 milliárdról több mint 170 milliárd forintra nőtt a sportra szánt éves forrás. Ennek köszönhetően lényegesen több élsportoló is van. Bevezették a mindennapos testnevelést, amelynek köszönhetően 1,2 millió fiatal mozog minden nap.

Tanuszodákat is építettek: hangzott el a sportfórumon

Elindították az Úszó Nemzet Programot, amelynek hála a nagycsoportos óvodások, valamint az első és második osztályos iskolások megtanulnak úszni, ez fontos részben az egészségfejlesztés, részben a biztonság miatt, 2028-ig 300 ezer gyermeket vonnak be a programba. Megemlítették, hogy az elmúlt években Békés vármegyében Füzesgyarmaton és Sarkadon épített az állam tanuszodát, a létesítmények üzemeltetéséről szintén az állam gondoskodik.

Felrakták Magyarországot egy térképre

Szóltak arról, hogy milyen programokat indítottak el, hogy cél a tömegsport szélesítése, hogy milyen támogatásokat nyújtanak, megbecsülve a tehetségeket és az edzőket egyaránt. 2010 óta ezer sportesemény zajlott Magyarországon, köztük nemzetközi szinten is jelentősek. Például a budapesti atlétikai világbajnokság volt minden idők leginkább látogatott sporteseménye. Felrakták Magyarországot egy térképre, így további jelentős sportesemények várhatók itthon.

Félezernél több olimpiai éremnél tartanak a magyarok

Hangsúlyozták: Magyarország a nyári olimpiák tekintetében az örök-éremtáblázaton a 8. helyen áll, 184 arany-, 158 ezüst- és 183 bronz-, azaz összesen 525 éremmel, és bizakodóak, hogy ez a szám emelkedni fog idén a párizsi ötkarikás játékokon. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában