Labdarúgás

2024.08.18. 21:27

Nem veretlen már a Békéscsaba - galériával

Elveszítette veretlenségét az újonc Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapata az NB II.-es bajnokságban, amely a vasárnap esti mérkőzésen a tavaly még élvonalbeli Mezőkövesdtől 2–1-es vereséget szenvedett.

Gajdács Pál

Czékus Ádám hajtott, küzdött, a góllal azonban változatlanul adós. Fotó: Kiss Zoltán

Meglehetősen eseménytelenül teltek az első percek, az első valamirevaló helyzetre jó negyedórát kellett várni. Ezután sem pörögtek fel túlságosan a csapatok, ám a Békéscsaba fokozatosan átvette az irányítást, ami már komolyabb helyzetekben is megmutatkozott. A lila-fehérek fokozták a nyomást és a 33. percben Kóródi Nándor szép fejes góljával meg is szerezték a vezetést. Ezután is inkább a mezőkövesdi térfélen zajlott a játék, de újabb gól a szünetig már nem született.

A pihenő után mintha egy másik Mezőkövesd lépett volna a pályára, amely hat perc elteltével egy fejes góllal kiegyenlítette a hátrányát. A hazaiakat kissé megzavarta a bekapott gól, Csató Sándor, a csabaiak trénere rögtön három poszton is változtatott, de ez nem hozott eredményt, sőt a vendégek újabb gólt lőttek. A hajrában hiába követtek el mindent a pontmentés érdekében a csabaiak, a jobbnál-jobb helyzeteket is kihagyták, így az idény során először a Mezőkövesd örülhetett győzelemnek, a Békéscsaba pedig első vereségét szenvedte el.

33. perc Szabó Bálintot buktatták a jobb oldalon, az oldalvonal közelében, a szabadrúgást ugyanő lőtte, a berobbanó Kóródi Nándor 8 méterről a jobb felső sarokba fejelt, 1–0.

51. perc: Cibala jobb oldali szöglete után Varjas Zoltán rajtolt a labdára, aki 3 méterről a léc alá fejelt, 1–1. 

74. perc: A két csere összehozta a mezőkövesdi gólt: Doktor Zsolt iramodott meg  ajobb oldalon, az alapvonal közeléből beadott és az érkező Harsányi István 9 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1–2. 

Békéscsaba 1912 Előre–Mezőkövesd Zsóri FC 1–2 (1–0)

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 1420 néző. Vezette: Jakab (Sinkovicz, Nagy V.).

Békéscsaba: Uram – Kuzma, Kovács G., Csató M. (Hodonicki, 77.), Mikló (Gyenti, 59.) – Kővári, Tóth M. (Szatmári I., 59.), Szabó B. Viczián – Kóródi (Zádori, 59.), Czékus (Sármány, 77.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Mezőkövesd: Winter – Csirmaz (Kállai, 69.), Varjas Z., Bora, Vajda S. – Zvekanov, Posztobányi (Zachér, 87.), Cseri T. (Krausz, 77.), Cibla (Doktor, 69.)– Bartusz, Bányai P. (Harsányi, 69.) 
Vezetőedző: Tóth Mihály. 

Csató Sándor: – Az első félidő változatos játékot hozott, de sikerült megszerezni a vezetést. A szünet után az első kövesdi gólnál teljesen tisztán fejelhetett az ellenfél játékosa, de a második gólnál is nagyot hibáztunk. Ezután voltak helyzeteink, ám ami az NB III-ban bement, most kifelé pattant a labda.

Tóth Mihály: – A csapat megérdemel egy nagy gratulációt! A felkészülés hat hetét nagyon jól végig dolgozták a fiúk, a bajnokin is mindent megtettünk, de sajnos ez eddig még nem hozta meg a várt eredményt. Ez egy óriási győzelem, mert egy nagyon jó ellenfelet sikerült felülmúlni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában