Tegnap, 9:27
Magyarbánhegyesi FC: lendületes évkezdés
Az évad előtt bizony sokan féltették a B csoportból érkező alakulatokat az összevont Vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, és ha négy forduló után megnézzük a tabellákat, nem is feltétlenül alap nélkül. Persze vannak kivételek, hiszen a tavalyi közvetlen élgárdák felvették az A csoportosok által diktált tempót, a Magyarbánhegyesi FC pedig amiatt is kakukktojás, hogy középcsapatként van lendületben, ellentétben a tavalyi közvetlen riválisokkal..
A Magyarbánhegyesi FC edzője, Kintner János bízik a további fejlődésben. Fotó: Babák Zoltán
Az északi divízióban érdekelt, az évnek Szikszai László személyében új elnökkel nekifutó Magyarbánhegyesi FC együttese négy forduló után esélyesebbnek tartott riválisokat maguk mögött tudva, vezeti a mezőnyt.
– Úgy gondolom, hogy a csapat a munkája és a hozzáállása gyümölcseként tart ott, ahol, igaz ezzel a múltban sem volt baj. A jó formánk kulcsaként több dolgot is tudnék említeni. Az egyik, hogy a korábbi igazolásaink mára összekovácsolódtak az egyébként szintén jó képességű társakkal. A tudásukat sikerült összefésülni a játékfilozófiánkkal,, Szintén sokat lendített rajtunk a nyáron frissiben igazolt két kezdőjátékosuk. Lakatos Geri és Sódar Krisztián játék intelligenciájuknak és a csapategységnek köszönhetően, szinte azonnal beépült és hozzá tud járulni a sikerekhez – ismertette a sikerreceptet Kintner János edző.
A Magyarbánhegyesi FC-nél fókuszban a taktika
A Magyarbánhegyesi FC együttese négy kör után három győzelemmel és egy vereséggel áll a csoportja élén, két ponttal megelőzve a második helyen tanyázó Dobozt. Magasan a legtöbb gólt lőtték, meccsenkénti egyes átlaggal a legkevesebbet kapták. Csupán Békésszentandráson nem termett babér számukra, de a hajráig ott is nyílttá tudták tenni a meccs kimenetelét és a jelek szerint abból is tanultak.
– Az erőnléttel nem volt baj, de a szentandrási fiaskó után sokkal többet kellett foglalkoztunk a taktikával és a mentális felkészüléssel, ami úgy tűnik jó mederbe terelte az eredményességet. Igyekszünk szerényen kezelni a jelenlegi sikereket, hisz bármikor elindulhatnak a legjobb csapatok is a lejtőn. Hiszek benne, hogy jó úton haladunk és bár még nagyon az elején vagyunk, de képesek lehetünk majd a csoport első harmadában végezni – tette hozzá a szakvezető.
Kintner János a tanítványaival nem ülhet sokat a babérjain, az előttünk álló hétvégén a szintén ragyogóan kezdő, egyedüli veretlen Sarkadkeresztúr otthonában lesz jelenése.
A bajnokság élmezőnye négy forduló után
- 1. Magyarbánhegyesi FC 9 pont
- 2. Dobozi SE 7 pont
- 3. Mezőberényi LE 6 pont (3 mérkőzés)
- 4. Sarkadkeresztúri SE 6 pont