Labdarúgás - Merkantil Bank Liga

2 órája

Előre FC: félidőnyi előnyt adtak

Nem termett pont Borsodban a csabai labdarúgók számára, mert egy félidőnyi előnyt adtak vendéglátóiknak. Az Előre FC együttese csak a meccs utolsó negyedében tudott úgy teljesíteni, hogy azzal bizonytalanná tudja tenni a pontok sorsát.

Bakulya Mihály

A csabaiak érkezése nem a tervek szerint alakult, az autóbuszuk meghibásodása miatt negyedórával elcsúszott a kezdés. A 4. percben Szatmári 17 méteres lövése jelentette az Előre FC első lehetőségét, ami kicsivel fölé szállt. 

Előre FC; lila-fehérek; labdarúgás
Az Előre FC játékosainak megadta a lendületet az előző heti siker. Fotó: Kiss Zoltán

A folytatásban mindkét csapat játékosai agresszív letámadással próbálták zavarba hozni a másikat a mély talajon. Szűk negyedóra után jött is az első viharsarki kihagyás, amit Pethő nyomban góllal büntetett. Ezután a házigazdák próbálták kicsalni térfelükről a lilákat, hogy megnyíljon a tér a gyors szélsőik előtt, de a vendégek nem rohantak a vesztükbe, így azután fel is hagytak ezzel. A zárt védekezéssel viszont nem boldogultak, csupán egy-egy átlövéssel tudtak veszélyt gerjeszteni. A csabaiak a mezőnyben állták a sarat, de az ellenfél kapujáig ritkán jutottak el, a szünet előtt kapott második találattal pedig önmaguk dolgát tették még nehezebbé.

Friss erőket vetett be az Előre FC

Csató Sándor a szusszanást kihasználva hármat cserélt, majd nem sokkal a második félidő elején sérülés miatt Tóth Máté is lekéredzkedett a pályáról. Látványos színvonaljavulást nem eredményezett a váltás. A csapatok a két tizenhatos között gyűrték egymást komolyabb helyzet nélkül. A 71. percben Katona növelhette volna a hazaiak előnyét, de közelről a felső lécre fejelt. A másik oldalon viszont Kóródi az első labdaérintéséből szépített, így az utolsó negyedórára visszajött a meccsbe az Előre. Meg is próbált mindent az egyenlítő gól megszerzéséért, igaz közben a 84. percben Debreceni lövésénél Uramnak kellett hatalmasat védenie, hogy versenyben tartsa övéit. A hosszabbítás utolsó pillanatáig öldöklő küzdelem folyt, de az eredményt már egyik fél sem tudta megváltoztatni.

Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre FC 2–1 (2–0)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Kazincbarcika, 480 néző. Vezette: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Vad Anita).
Kazincbarcika: Fadgyas – Polgár, Varga J., Debreceni, Demeter – Ferencsik (Katona, 65.) – Pethő (Herjeczki, 65.), Lucas, Kártik, Bódi (Pintér Á., 90.) – Szabó M. (Ternován, 79.). Vezetőedző: Erős Gábor.
Békéscsaba: Uram – Kuzma, Kovács G., Csató M. – Komáromi (Szabó B., 46.), Pusztai A. (Hursán, 46.), Tóth M. (Hodonicki, 49.), Szatmári, Mikló – Sármány (Pintér N., 46.), Czékus (Kóródi, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Gólszerző: Pethő (15.), Bódi (45+1.), ill. Kóródi (74.).
Sárga lap: Erős Károly (24.), Lucas (31.), Demeter (32.), Katona (80.), Herjeczki (93.), ill. Pusztai (45.)

15. perc: Jobb oldalról indult a hazaiak támadása, a középre tett labdát a tizenhatos vonalán átlépte az egyik barcikai játékos, amivel így Pethő fordult be és 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1–0.
45+1. perc: Pusztai szabálytalankodott a tizenhatos előterében mintegy 24 méterre a kaputól. A jobb oldalról elvégzett szabadrúgást Bódi jobbról mesterien tekerte be a bal felső sarokba a három tagú sorfal felett, 2–0.
74. perc: Hodonicki vezetett villámgyors bal oldali kontratámadást, melynek végén szépen játszott az akciót követő Kóródi elé, aki az első labdaérintésből 11 méterről a kapus lába mellett lőtt a kapu közepébe, 2–1.

Jó: Fadgyas, Bódi, Varga J., Debreceni, Kártik, ill. Uram, Kuzma, Csató M., Kóródi, Hodonicki.
Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzés volt a pálya talaját és a szakadó esőt is figyelembe véve. Az első félidőben elkerülhető gólokat kaptunk, mi viszont nem igazán tudtunk helyzetbe kerülni. Szünet után már jól néztünk ki, a szépítést követően mentünk az egyenlítésért, mindent megtettünk, amit csak lehet, ezért is sajnálom a vereséget.

További eredmények: 

  • Mezőkövesd–Budafok 3–3
  • Szentlőrinc–Szeged 0–0
  • BVSC–Kisvárda 0–2
  • Csákvár–Vasas 2–1
  • Soroksár–Tatabánya 2–1
  • Ajka–Kozármisleny 1–1
  • Gyirmót–Bp. Honvéd 3–1

Következik. 10. forduló. Október 20., vasárnap, 13.00: Tatabányai SC–Mezőkövesd Zsóry FC, Budafoki MTE–FC Csákvár, Kisvárda Master Good–Gyirmót FC Győr. 17.00: FC Ajka–Kazincbarcika SC, Kozármisleny FC–Soroksár SC, Vasas FC–BVSC-Zugló, Budapest Honvéd FC–Szentlőrinc SE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre FC.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában