Röplabda

2 órája

Négy nap után újra a Vasas SC-vel meccsel az MBH-Békéscsaba

Két mérkőzés után sem veszített játszmát hazai pályán az új Extraliga szezonban az MBH-Békéscsaba női röplabdacsapata, miután a Fatum-Nyíregyháza után a Vasas SC-t is 3:0-ra győzte le Tóth Gábor együttese. Kedden következik a 4. kör az élvonalban, négy nap után ismét a Vasas Óbuda fiókcsapatával néz farkasszemet a kék-fehér mezes MBH-Békéscsaba alakulata.

Gajdács Pál

Bár még csak három mérkőzésen van túl a női röplabda Extraligában az MBH-Békéscsaba, az eredményességet látva már most nyugodtan leszögezhető, jónak tűnik az a koncepció, amit a klubvezetés még hangsúlyosabban fókuszba helyezett: a fiatalok beépítését a felnőttcsapatba. Nos, az eddigi találkozókon gyakorlatilag minden a nyáron felnőttkeretbe hívott tizenéves markáns szerephez jutott, így legutóbb a Vasas SC ellen a 16 esztendős feladó, de átló poszton is otthonos Németh Luca is.

MBH-Békéscsaba, Extraliga, Vasas SC
Németh Luca, a MBH-Békéscsaba üdvöskéje pénteken letette a névjegyét a felnőtt csapatban
Fotó: Archív fotó: Imre György

A Szombathelyről nyáron igazolt tehetséget már a Vasas Óbuda ellen is pályára küldte Tóth Gábor, a BRSE vezetőedzője, pénteken a Vasas SC ellen pedig már hosszabb időt kapott, amivel élt is, csapata legeredményesebb játékosaként 20 pontig jutott. A klub honlapján elárulta, váratlanul érte a lehetőség, hogy még meg sem melegedett Békéscsabán, máris csatlakozhatott a felnőtt kerethez.

Németh Luca, az MBH-Békéscsaba legújabb felfedezettje

– Váratlanul ért a lehetőség. Mindig is a céljaim közt volt, hogy egyszer a felnőtt csapat tagja lehessek, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez a nap is, nagyon örültem neki, és nagyon hálás is vagyok érte – mondta el Németh Luca, akinek volt kitől örökölnie a tehetségét, édesapja ugyanis nem más, mint a korábbi 119-szeres válogatott és többször is az év magyar kosárlabdázójának választott bedobó, Németh István.

Mivel az Extraligában most mutatkoztam be, ezért ez egy nagyon jó emlék marad, még akkor is, ha végül kikaptunk. Az, hogy még pontot is sikerült szereznem, csak hab a tortán! És szeretném minél gyakrabban átélni azt az érzést, amit a Extraligában való játék nyújtott.

Ilyen teljesítmény után várhatóan újra, akár már kedden a Folyondár utcában további játékpercekhez juthat majd a fiatal játékos, mint ahogyan a többiek, Fekete Ramóna, Mikus Nina, Gajdács Lina, vagy éppen Nánási Zoé.

Az MBH-Békéscsaba célja kedden nem lehet más, mint hogy idei harmadik győzelmét is megszerezze, de a megszokott hazai környezet nyilván inspirálni fogja a Vasas SC fiataljait, akik – főleg a harmadik szettben! – azért megmutatták Békéscsabán is, hogy egyáltalán nem szabad őket félvállról venni.

Tóth Gábor a pénteki mérkőzés után elmondott szavai az ellenfélről most is érvényesek:

– Jó fizikai állapotban vannak, motiváltak és nincs vesztenivalójuk, szóval tisztességesen fel kellett készülni belőlük.

A Vasas SC–MBH-Békéscsaba mérkőzés kedden 19 órakor kezdődik, melyet Selega Balázs, Takács Ádám vezet.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában