Röplabda - Extraliga

2 órája

Tóth Gábor együttese szettet sem vesztett

Az MBH-Békéscsaba esélyeshez méltón 3:0-ra nyert a Vasas SC otthonában a női röplabda Extraliga egyetlen keddi mérkőzésén. Tóth Gábor alakulata az első házon kívüli sikerét érte el. A címvédő Vasas Óbuda fiókcsapataként szereplő hazaiak – akik korábbi és jelenlegi magyar utánpótlás-válogatott játékosokra számítanak – az első két szettben tudtak komolyabb ellenállást kifejteni a 64 perces összecsapáson.

Bakulya Mihály

Tóth Gábor tanítványaival szemben egyáltalán nem voltak megilletődve a hazaiak meccs elején, 8:8-ig tulajdonképpen felváltva estek a pontok. Ekkor magunkra találtak a csabaiak és egy 4:1-es sorozattal elléptek, Dékány Bernadatt ásza után Kőnig Gábor ki is kérte első idejét. Erre jól reagáltak a piros-kékek és egyetlen egységnyire olvasztották a különbséget, de aztán gyorsan négy lett a különbség a felek között, jöhetett a második hazai timeout. Nina Kocic elkezdte megsorozni a hazai fiatalokat, a végjáték egyértelműen róla szólt, vezetésével 23:15-nél karnyújtásnyira került a szettgyőzelem. Itt azonban kicsit megpihentek a vendégek, Tóth Gábor is időt kért. Azt követően viszont Dékány egy szerencsés ásszal beütötte az első szettlabdát (17:25).

Tóth Gábor; BRSE; Vasas SC
Tóth Gábor együttese ott folytatta, ahol pénteken letette a labdát. Fotó: Imre György

Tóth Gábor nem dőlhetett hátra a kispadon

A jó nyitások a térfélcsere után is megmaradtak a csabai oldalon, Marta Hurst is hintett egy ászt, közben Dékány szórta a pontokat. Hamar néggyel járt előrébb a látogatók, ennél jobban azonban nem tudtak eltávolodni, a lelkes hazaiak folyamatosan ott jártak a sarkukban. Még 15:10-es hátrányban is rendezték a soraikat, nem sokkal később pedig már Tóth Gábor hívta magához a játékosait. Megszilárdult a 4-5 pontos csabai előny, aztán amikor erre még rá tudtak tenni, akkor megint időt kért a házigazda. 17:23-es állásnál elképesztő labdamenet végén jutott szettlabdához a BRSE Chloe Mayer blokkjával, és egy technikai hibával ezt is megoldotta elsőre.

Megtörtek a fiatalok

A harmadik etap elején mintha a fáradtság jelei jöttek volna elő a Vasason, sorra hibáztak bele  a játékba. 6:1-es csabai vezetésnél időt kért Kőnig, aztán ezt 10:3-nál megismételte, majd cserékkel is próbálkozott. Mindhiába, egyre csak nőtt a differencia, Mayer szenzációs sorozatot kapott el nyitásban (benne két ásszal), gyorsan össze is jött a közte 10. A folytatásban e körül táncolt a különbség, de amikor nyolcra csökkent, akkor Tóth Gábor egyből időt kért. Erre egymás után négy ponttal válaszoltak a tanítványai, Dékány tökéletes vonalütésével pedig 12 meccslabdához jutottak. Már az elsőt kihasználták Hurst ütésével.

A vége sima 3:0 lett, mint pénteken Békéscsabán, de az első két játszmában nagyon jól tartotta magát a Vasas SC, a harmadikban viszont kijött a fizikai különbség. Ezzel négy meccs után három győzelemmel áll a Békéscsaba, szombaton pedig ismét fiatalokkal fognak összecsapni, jön az U19-es válogatott elleni mérkőzés Monoron!

  • Kőnig Gábor:  – Az első szettben a sok nyitásrontás, a másodikban a sok bekapott ász volt a vesztünk, a kettő együtt nem fér bele. Nem jellemző, hogy egy meccsen 11 ászt kapunk, de ez ma így alakult. Azt gondolom, a pénteki meccshez képest így is léptünk előre, erre lehet alapozni. Az első két szettben mutatott játékkal elégedett vagyok, ha tudjuk csökkenteni a hibáink számát, még szorosabbak lesznek a találkozóink. Gratulálok a Békéscsabának, megérdemelten nyert.
  • Tóth Gábor: – Nem játszottunk kimondottan jól, de a hosszabb labdameneteket mi nyertük. Fiatal ellenfelünk fog még kellemetlen perceket okozni az Extraligában. Úgy érzem, jó úton járunk, szombaton az U19-es válogatottal mérkőzünk meg, igyekszünk elosztani terhelést.

Vasas SC–MBH-Békéscsaba 0:3 (–17, –17, –12)

Extraligás női röplabda-mérkőzés. Budapest, Folyondár utca, 110 néző. Vezette: Selega Balázs, Takács Ádám.
Vasas SC: Kiss L. 10, Rieder 7, Altorjay 6, Sinka 10, Zsombók A. 3, Engin. Csere: Stankovics, Balogh E. (liberók), Vértes 1, Botyánszki, Zsombók E. 2, Szemler. Vezetőedző: Kőnig Gábor.
BRSE: Hurst 9, Kiss E. 4, Kocic 15, Dékány 15, Mayer 10, Koseková. Csere: Kertész (liberó), Mikus. Vezetőedző: Tóth Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában