Hírek

2006.05.07. 15:25

Himnusz-szobrot avattak Budakeszin

A Himnusz kőből, márványból és bronzból készült emlékművét avatták fel vasárnap Budakeszin, mintegy háromezer érdeklődő részvétele mellett.

BAMA

V. Majzik Mária Örökség-díjas szobrászművész az MTI-nek elmondta, hogy az alkotás része az a 21 bronzharangból álló együttes, amely mostantól ünnepnapokon az Erkel Ferenc által komponált dallamokat játssza majd el. A szobormű kör alakú malomkövet formál, utalva az élet körforgására, és egyben arra is, hogy Kölcsey Ferenc a nemzeti imát egy malomban írta - tette hozzá. A mű középpontjában bronz istenalak áll, amelyen olvashatók a Himnusz sorai.

A Himnusz-emlékmű remélhetően olyan kisugárzó erővel bír, amely vonzerejével a határon innen és túl hozzájárulhat a magyarság megmaradásához, és ennek az eszmének az életben tartásával hamarosan zarándokhellyé válik - vélekedett a művész.

A szoboravató ünnepségen Gulyás Dénes Kossuth-díjas operaénekes, a körzet frissen megválasztott fideszes országgyűlési képviselője énekelt, majd Jókai Anna írónő mondott beszédet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!