Hírek

2009.08.27. 05:37

A hálapénz köszöni szépen, jól van

Egy egészen friss kutatás szerint a magyar egészségügyben egy esztendő leforgása alatt közel 75 milliárd (!) forintnyi hálapénz mozog, amely összegből az orvosok mintegy 51 milliárdot visznek (ez évente átlagosan 1 millió 266 ezer forintos fizetéskiegészítést jelent), míg a nővéreknek és az ápolóknak mintegy 23 milliárd jut.

Stanga István

Amikor nem is olyan régen arról írtam, hogy a Transparency International megbízásából készült úgynevezett Globális Korrupciós Barométer szerint Magyarországon a legtöbb csúszópénzt az egészségügyben adják (no, és persze, fogadják el), még aligha sejthettem, hogy egy friss kutatás milyen gyorsan visszaigazolja majd a korrupcióellenes szervezet megállapításait. Márpedig az a felmérés, amelyet a Patika Egészségpénztár és a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége a Corvinus Egyetem marketing tanszékével közösen végzett, s amelynek során több mint kétezer embert kérdeztek meg, mindennél jobban megmutatta, milyen hatalmas „fekete” pénzek is mozognak ebben az óriási rendszerben..., abban a rendszerben, amelynek egyes pontjai között persze, őrületes különbségek vannak. Mert míg mondjuk a háziorvosoknál és a rendelőintézetekben „csupán” minden ötödik ember gondolja úgy, hogy a háláját kézzel fogható módon is ki kell fejeznie, addig az igazi „nagyvadaknak” számító kórházak esetében már a betegek 50 százaléka keresi fel a fehér köpenyeseket jobban-rosszabbul kibélelt borítékokkal. Hogy mi számít „jobbnak” és mi „rosszabbnak”, azt persze, nem könnyű megmondani, tény azonban, hogy a kutatás szerint átlagosan mintegy 28.500 forinttal honoráljuk a kórházi gyógyításunkat (a konkrét összegek 1000 forinttól 500.000-ig „szórnak”), amely szám azt is megmagyarázza, miként foroghat a magyar egészségügyben egy év alatt – írd és mondd! – közel 75 milliárd forint. Merthogy ekkora összegről van szó, amelyből az orvosok közel 51 milliárdot visznek (ez átlagosan évente 1 millió 266 ezer forintos fizetéskiegészítést jelent), míg a nővéreknek és az ápolóknak mintegy 23 milliárd jut. Egyelőre – teszem hozzá –, ugyanis a felmérésben résztvevők valamennyien arra számítanak, hogy az általuk adandó hálapénz az idők során egyre több és több lesz. 

Ami különben nagyon is valószínűsíthető, hiszen a jelek szerint senki nem tudja (és talán nem is akarja) felszámolni a mai, végtelenül szemforgató gyakorlatot, amelyben egymást érik a kisebb-nagyobb hazugságok. Ilyen volt mondjuk, amikor dr. Éger István orvoskamarai elnök azzal a furcsa állítással hozakodott elő, hogy a hálapénz megszüntetésében az orvosok mindenki másnál jobban érdekeltek, vagy amikor Horváth Ágnes – még egészségügyi miniszterként – büszkén bejelentette, hogy a bevezetett vizitdíj hatására kezd visszaszorulni a paraszolvencia. Apropó, vizitdíj... Az egész hálapénz-ügy álságos voltát mutatja példának okáért, hogy azok az orvosok, akik szociális szempontokra hivatkozva támadták a vizitdíjat és a kórházi napidíjat – mondván, szegény embereknek nem telik erre –, a hálapénz ellen soha nem tiltakoztak, bár utóbbi összehasonlíthatatlanul nagyobb terhet jelent a betegek számára..., akik ezt mellesleg minden zokszó nélkül fizették és fizetik, ellentétben a hatalmas felháborodást kiváltó 300 és 600 forintokkal. Aztán ott van népámításnak az a kijelentés, hogy tudniillik a  a hálapénz alféle szükséges rossz, egyfajta fizetéskiegészítés, amit addig nem is lehet felszámolni, amíg az orvosok ennyire aulfizetettek lesznek..., amely érvelés ugyan kétségkívül tetszetős, csakhát a doktorok egy része semmilyen pluszhoz sem jut (gondoljunk például egy aneszteziológusra), másfelől meg kutatások hosszú sora bizonyítja, hogy az összes hálapénz oroszlánrészén az orvosoknak döbbenetesen kicsinyke hányada osztozik, amely „krémbe” a legcsekélyebb jövedelműek éppen nem tartoznak bele. Meg kell jegyezem, hogy bár magam is – akárcsak az előbb idézett Éger doktor – korrupciónak tartom a paraszolvenciát, mégsem gondolom, hogy belátható időn belül fel lehetne számolni azt. És nem csupán azért, mert – amint az a felmérésből kiderült – a legilletékesebbek, azaz a betegek sem hisznek ebben, hanem mert pillanatnyilag ez tartja életben a rendszert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!