2014.09.12. 19:07
A fogyatékkal élők foglalkoztatását segítik
Megkezdte működését a fogyatékos, sérült emberek foglalkoztatását elősegítő „Együtt, Érted!” Integration Throught Employment Hungary Kft.
Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesülettel együttműködésben működő cég péntek reggel mutatta be standját a gyulai vásárcsarnokban, ahol fogyatékkal élők által gyártott vagy csomagolt kézműves termékeket, savanyúságot, aszalt gyümölcsöket, mézet, mézből készült termékeket árusítanak. A csomagolásban megváltozott munkaképességű emberek is részt vesznek.
Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, fontosnak tartja az esélyegyenlőség megteremtését, amire a magyar társadalom érezhetően egyre nyitottabb. Mint kiemelte, a kormány is elsődleges célnak tekinti az aktív befogadást és a megkülönböztetés megszüntetését.
— Örömömre szolgál, hogy két nap alatt, két olyan programon vehettem részt, amely segíti ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítását — hangsúlyozta Gajda Róbert. A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy csütörtökön adhatták át a hetvenedik, állami támogatással megvásárolt lehetőségautót. A programmal a fogyatékkal élők közlekedését segíti az állam.
— A most elindult cég munkája azért is lényeges, mert a megyében 22 ezer 261-en élnek fogyatékossággal, ami az összlakosság 6 százaléka — ecsetelte Gajda Róbert, aki külön szólt a tíz éve megalakult Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület előremutató tevékenységéről.
Dr. Görgényi Ernő polgármester úgy vélekedett, nem csak egy gazdasági eseményről, hanem annál sokkal többről van szó.
— Az egyesület és a kft. is nemes küldetést vállalt magára — fogalmazott a településvezető. — Méltó életet biztosítani fogyatékkal élő embertársaink részére mindannyiunk feladata. Ehhez munka, az értékteremtő tevékenység az egyik legfőbb út.
Felföldi Sándor, az egyesület elnöke kifejtette, a piaci árusítás bevezetésével párhuzamosan zajlik békéscsabai telephelyük kiépítése, ahol sérült, fogyatékos munkatársaik hullámkarton dobozok gyártásában fognak részt venni. Harmadik működési területüket a kihelyezett munkavégzés jelenti.
A munkaerő-toborzás már el is kezdődött, 10-15 embert keresnek takarítói, parkgondozói feladatokra. Hosszú távú elképzeléseik között szerepel mezőgazdasági termelés, valamint élelmiszergyártás bevezetése.
Furák István gyógypedagógus a program oktatási hátterét mutatta be. Külön kiemelte, mindent meg fognak tenni azért, hogy piacképes szakmai tudást kapjanak a fiatalok.