2012.08.13. 14:38
A sportpálya helyett a kórházon landolhat a mentőhelikopter
Új helikopter-leszállóval gyarapodott Békés megye, a gyulai Pándy Kálmán kórház diagnosztikai épületének emeletén alakították ki a légimentéshez szükséges infrastruktúrát.
— A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény immáron alkalmas mentőhelikopterek fogadására — tudtuk meg dr. Kovács Józseftől. A kórház főigazgatója elmondta, a 245 négyzetméter alapterületű leszállóplató a korszerű betegellátás fontos részét képezi, hiszen jelentősen javítja a sürgősségi ellátásra vagy átszállításra szorulók esélyét.
Megtudtuk, a mentőhelikopter-repülőtér létesítésének engedélyezési folyamata jelenleg is zajlik. A kivitelezés készültségi foka 99 százalék, a munkálatok befejezése után, a használatba vételt követően a létesítmény betöltheti életmentő funkcióját.
— A mentőhelikopter rendszeresen leszáll Gyulán, a sportpályát használja a szolgálatban lévő személyzete erre a célra. Ilyen alkalmakkor földi mentőegység bevonásával történik a beteg szállítása a sportpályáról a kórházba — tudtuk meg dr. Druzsin Ivántól. A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, június és július hónapokban a szentesi mentőhelikoptert 32, illetőleg 31 esetben riasztották sérülthöz, beteghez a Dél-Alföldön.
— Mentőhelikopter segítségét minden esetben kizárólag az Országos Mentőszolgálat illetékes irányítócsoportja kérheti. Ezután a légimentők központi bázisán ügyeletet teljesítő légi koordinátor veszi át a feladatot, s küldi az eset helyszínére a mentőhelikoptert — részletezte az eljárást dr. Druzsin Iván. Kiemelte, a légimentő szolgálat napkeltétől napnyugtáig riasztható. Az ügyelet éppen ezért nyáron a leghosszabb; júniusban és júliusban reggel hattól este nyolc óráig, augusztusban reggel hattól este hét óráig tart.
— Békés megyében a légimentési feladatokat döntően a Szentesi Légimentő Bázis hajtja végre — hangsúlyozta dr. Druzsin Iván. Hozzátette, a légimentőegység háromfős: a légijármű parancsnokából (a pilóta), valamint egy légimentő orvosból és egy légimentő paramedikusból áll. A helikopteres légimentő egység felszerelésében és a személyzet képzettsége, gyakorlata tekintetében is a legmagasabb színvonalú ellátást tudja az eset helyszínén biztosítani a lehető legrövidebb időn belül.
Mindezt olyan helyeken is a leggyorsabban tehetik meg, ahová a szintén kitűnő személyzetű és felszereltségű földi egység már fizikailag nem, vagy csak számottevő nehézségek árán képes eljutni.
A szentesi bázison jelenleg egy AS350-es típusú mentőhelikopter teljesít szolgálatot. Az Aérospatiale („AS”) 350 Ecureuil (franciául mókus) egy széles körben alkalmazott, a világon a legnagyobb számban gyártott, egy hajtóműves, könnyűhelikopter. Sikerét elsősorban az alacsony üzemeltetési költségének és karbantartási költség-ráfordítási igény szintjének, valamint egyszerű felépítésének köszönheti.