2014.02.03. 18:20
Adományboltot nyitott az SM-betegek szervezete Gyulán
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete által életre hívott adománybolt hétfőn délelőtt Gyulán, a piaci üzletsoron. Dr. Görgényi Ernő polgármester mondott megnyitóbeszédet, majd Herczegné Szabó Marianna, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, fontos társadalmi ügyet képvisel a civil kezdeményezésre megvalósult adománybolt.
Mint megtudtuk, a szervezet célja, hogy a pályázatok és klasszikus adománygyűjtés mellett saját bevételekre is támaszkodhasson, részben piaci alapon szerzett forrásokkal erősíthesse meg önállóságát, ezáltal minél több szolgáltatást nyújthasson az SM-betegeknek. Ezt a célt szolgálja a gyulai SM-Adománybolt megnyitása. A boltban önkéntesek és SM-betegek dolgoznak, amivel segítik rehabilitációjukat, önállóságuk megőrzését, támogatják az öntevékeny aktivitást.
Az adománybolt mintaprojektként jöhetett létre, alapot szolgáltatva az ország más betegszervezetei számára is hasonló kezdeményezés saját régiójukban történő megvalósításához, nagyobb fokú anyagi függetlenség eléréséhez.