Megint „kivégeztek” egy romát

Arra a kérdésre, tudatosan időzítették-e a roma holokauszt emléknapjára azt a gyilkosságot, amely vasárnapról hétfőre virradóra történt a Szabolcs megyei Kislétán, s amely egy 45 esztendős cigány nő életét követelte (13 éves lányát e sorok születésekor műtik a kórházban), ez idő tájt kizárólag a tettesek tudnának feleletet adni. Ám az még a hozzám hasonló laikusok számára is egyértelműnek tűnik, hogy ez az újabb, ismét csak félelmetes  hidegvérrel és dermesztő szenvtelenséggel végrehajtott bűntett is beleillik abba a sorba, amelynek tragikus állomásai között találhatjuk – egyebek mellett – Nagycsécset, Tatárszentgyörgyöt, valamint Tiszalököt. És itt nem csupán arról van szó, hogy az e településeken elkövetett – egészen a mai napig felderítetlen – gyilkosságok áldozatai mind cigányok, hanem hogy a bűncselekmények körülményei ezer meg egy azonosságot mutatnak: az akciókat kivétel nélkül a hétvégékre, illetve a hajnali órákra időzítették, a támadások célpontjai mindnyájan a falu szélén lévő utcában, házban éltek, a gyilkosok pedig mindahányszor sörétes (vadász-)puskát haszáltak. Aztán ugyanilyen hasonlóságot mutat még a célszemélyek ad hoc kiválasztása is (a Kislétán megölt nő a helybéliek szerint „dolgos asszony volt, kulturált körülmények között, egyedül nevelte a lányát”), és hogy a tettesek a gyerekeket sem kímélték. Na, és persze, ott van a motiváció kérdése..., bár első ránézésre nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal – vagy ezúttal is? – az áldozat származása volt-e a gyilkosság egyedüli indítéka (jóllehet Kislétán valamiféle féltékenységi ügyről is beszélnek), mindezt a rendőrségnek kellene tisztáznia. Annak a rendőrségnek, amely láthatóan nem igazán tud mit kezdeni a hazai kriminalisztika történetében párját ritkító sorozatgyilkossággal.

És ez különösen annak a fényében elgondolkodtató, hogy a közvéleményt kiváltképpen foglalkoztató, rendkívüli súlyú bűncselekmények felderítését  a kezdet kezdetétől a magyar rendőrség úgynevezett „elitcsapata”, azaz a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai végzi, annak a nyomozócsoportnak a létszáma pedig, amely a cigányok elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadások elkövetőit hivatott kézre keríteni, immáron százra növekedett. Eredmény viszont semmi..., mert bár a nyomravezetői díj 50 (mától 100) millióra emelkedett, az elkövetők utána hajszába pedig bekapcsolódtak az amerikai szövetségi nyomozó iroda, az FBI profilalkotói is (így aztán már tudjuk – illetve: tudni véljük  –, hogy a tetteseket a fegyverekkel biztosan bánó, az ölésre is kiképzett „profik” között kell keresni) a gyilkos(ok)hoz nem sokkal jutottunk közelebb. A rendőrség egy helyben toporgása nem csupán azért aggasztó, merthogy itt olyan bűntettekről van szó, amelyek a hazai kisebbség és a többségi társadalom tagjait is félelemmel töltik el, hanem mert a kudarc a polgárokban azt az érzetet erősíti, hogy az állam egyszerűen képtelen őket megvédeni..., és akkor még egyetlen szót sem szóltunk arról a Magyarország-képről, amely a cigánygyilkosságok és az ahhoz kapcsolódó hatósági tehetetlenség láttán külföldön kialakul. Apropó, hatóságok... A liberálisok ma felszólították Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy az országgyűlés előtt előtt adjon számot a cigányok elleni támadások felderítésére felállított nyomozócsoport eddigi munkájáról. Ami természetesen fölöttébb üdvös dolog, csak van egy „apró” szépséghibája..., jelesül, hogy a süketelések kora itt már réges régen lejárt.