2020.05.04. 12:30
Pályázatot hirdettek az érmek és a fáklya tervezésére
Elvárás a jelentkezőkkel szemben, hogy „csodálatos kivitelezésű és művészi színvonalú” terveket nyújtsanak be, amelyek összhangban vannak az olimpia alapértékeivel.
Ugyancsak fontos szempont, hogy a megjelenés valamilyen módon utaljon az egyik legfontosabb célkitűzésre, a fenntarthatóságra. Mivel a 2022-es téli olimpiát Pekingben tartják,
az éremdizájnnak tükröznie kell a kínai kultúra és technológia összeolvadását
- írja az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal.
A szervezők remélik, hogy újrahasznosítható és környezetbarát anyagokból készülhet majd el a fáklya.
A bíráló bizottság első körben tíz pályázatot választ ki, majd háromra szűkíti a kört.
A tíz közé bekerülő tervezők egyenként 10 ezer (460 ezer forint), a top háromba bejutók pedig alapból fejenként 50 ezer jüant kapnak (2,3 millió forint), de közülük a győztes 100 ezerrel (4,6 millió forint) gazdagodhat.
A pekingi téli olimpia és paralimpia kabalafiguráit tavaly szeptemberben mutatták be. Előbbié egy óriáspanda, Ping Tven Tven, utóbbié pedig szemekkel és végtagokkal rendelkező piros-sárga kínai lampion, Suej Ron Ron lesz.
Forrás: MTI